Megtett táv: 4431 mérföld, 7131 kilométer.
Vicces helyek amelyek mellett elhaladtunk: Bunkerville, Geneva (Genf), Freedom, Sphinx, Belgrade, Amsterdam, Manhattan, Waterloo, Anaconda, New Chicago, Tokio, Toledo, Vader, Castle Rock, Rockaway Beach, Garibaldi, Florence (Firenze), Denmark (Dánia), Trinidad, Minden, Malaga, ZZyzx
Ervin top 3: Yellowstone, Oregon part, Redwood
Dóri top 3: Yellowstone, Oregon part, Mariposa Grove, Zion, Snoqualmie falls, Redwood, Bryce Canyon...
2018. július 19., csütörtök
14 - wildlife encounter
A kirándulás utolsó napjára határozottan kisebb sétákat s kevesebb szintemelkedést terveztünk. Első állomáshelyünk ennek megfelelően a Mirror lake volt, ahova a brosúra szerint 'easy' út visz (a tegnapi 'strenuous' volt, amivel mélyen egyetértünk). A tavat nem igen találtuk az út végén, de azért volt egy kisebb pocsolya, ami szintén a kívánt hatást adta.
Ami viszont igen jó volt, hogy itt került sor a legközelebbi kapcsolatunkra a vadvilággal. A távolban legelészett egy őz és 2 gida. Megállapítottuk, hogy remek őzek ezek, majd elkezdtünk azon tanakodni, hogy mi legyen a program a nap hátra levő részére. Ekkor hirtelen megjelent mellettünk karnyújtásnyira (értsd nagyjából 5 méterre) a fent említett három állatka. Elsőre ők is meglepődtek a kialakult helyzeten, de mivel mi nem nagyon kapálóztunk, valamint kussoltunk, úgy voltak vele hogy folytatják útjukat és elbattyogtak mellettünk.
Ezzel magunk mögött hagytuk a Yosemite völgyet, és felmentünk a meadows-ba, ahol megkajáltunk és tettünk egy-két kisebb sétát. Még meg is tapicskoltunk valami patakban.
Végül keretes szerkezetbe foglaltuk a Yosemite látogatásunkat, és felmentünk újra a Glacier Point-ra. Épp csillagnézős program volt készülőben, amit amúgy a Bryce kanyonba is terveztünk, de itt sem maradtunk kint éjszakára. Ezt a tevékenységet Augusztusban tervezzük megejteni.
Csak a pontosság kedvéért az első kép nem a Glacier point-ról készült. Valamint nem raktam fel képet a legikonikusabb Yosemite látképről, sem pedig a kis állatkáinkról, mely hiányosságok egyidejű pótlásával zárom a beszámolót.
Ami viszont igen jó volt, hogy itt került sor a legközelebbi kapcsolatunkra a vadvilággal. A távolban legelészett egy őz és 2 gida. Megállapítottuk, hogy remek őzek ezek, majd elkezdtünk azon tanakodni, hogy mi legyen a program a nap hátra levő részére. Ekkor hirtelen megjelent mellettünk karnyújtásnyira (értsd nagyjából 5 méterre) a fent említett három állatka. Elsőre ők is meglepődtek a kialakult helyzeten, de mivel mi nem nagyon kapálóztunk, valamint kussoltunk, úgy voltak vele hogy folytatják útjukat és elbattyogtak mellettünk.
Ezzel magunk mögött hagytuk a Yosemite völgyet, és felmentünk a meadows-ba, ahol megkajáltunk és tettünk egy-két kisebb sétát. Még meg is tapicskoltunk valami patakban.
Végül keretes szerkezetbe foglaltuk a Yosemite látogatásunkat, és felmentünk újra a Glacier Point-ra. Épp csillagnézős program volt készülőben, amit amúgy a Bryce kanyonba is terveztünk, de itt sem maradtunk kint éjszakára. Ezt a tevékenységet Augusztusban tervezzük megejteni.
Csak a pontosság kedvéért az első kép nem a Glacier point-ról készült. Valamint nem raktam fel képet a legikonikusabb Yosemite látképről, sem pedig a kis állatkáinkról, mely hiányosságok egyidejű pótlásával zárom a beszámolót.
13 - Meglepetés túra
A megpróbáltatásaink azzal vették kezdetüket, hogy előző este megpillantottam a Nevada vízesést (lásd az előző bejegyzés képeit). Nem sokkal alatta van a Vernal vízesés. Nekem ez egy szimpatikus séta célpontnak tűnt, így utánajártunk mennyi az annyi.
Mint kiderült, a Vernal vízesés alatt van egy híd ahonnan igen jó a kilátás, cirka 1 kilométeres út. Ezután két "párhozamos" út mássza meg a két vízesést; a víz mellett felkapaszkodó rövid, de meredek Mist trail, és a hosszabb de lankásabb John Muir trail. A két út mindkét vízesés tetejénél össze van kötve, valamint mindkét vízesésre rálátás nyílik mindkét útvonalról.
Ezen ismeretekkel felvértezve hamar el is készült a terv: felmegyünk a hídig, majd onnan ha van még erőnk felmegyünk a hosszabb úton addig ahonnan már látszik az alsó (Vernal) vízesés. Ott kigyönyörködjük magunkat, aztán indulás vissza.
A hídig vezető út meredekebb volt, mint hittük, de fél óra alatt ott voltunk.
elég erőt éreztünk magunkban a folytatáshoz, pláne hogy láttuk is az alsó vízesést, és nem volt túlzottan messze. Aztán másztunk. És másztunk. És másztunk. Ennek nem mindenki örült.
Minden esetre nem voltunk hajlandóak visszafordulni, merthogy már biztos mindjárt ott vagyunk. Még párszor megerősítettünk egymást ebben ("már egy órával ezelőtt is 15 perc volt hátra"), majd megpillantottuk a Nevada vízesést.
Élesebb szemű olvasóinknak feltűnhet, hogy ez a második vízesés, nem pedig az első, ahova menni akartunk. Persze a képen látszik hogy a Nevada még odébb van, viszont szintemelkedésben már ott járunk... de akkor hol van a Vernal, amire elvileg az úton rá kellett volna látni?
Erre hamar megkaptuk a választ, miután eldöntöttük, hogy az összekötő úton lemászunk (le!) a Vernal vízeséshez. Hát a rohadékok az összekötő útról készítették a képet amiről a Vernal látható. Kösz :)
Viszont miután leértünk a Vernal vízeséshez, a kézenfekvő út a Mist trail-en vezetett, ami a szikla oldalába vájt csúszós lépcsőkből állt. Nem is értem hogy nem szartam be teljesen a tériszonyommal, de minden esetre leereszkedtünk rendben az úton. Aztán idehaza megnéztem, és ezen az úton halnak meg a legtöbben a parkban, mondjuk nem feltétlen közvetlen az útról lecsúszva (bár arra is akad példa), hanem úgy hogy lemennek az útról meg bemennek úszni a vízesés feletti 'tavacskákba'. Ha véletlen erre jársz valaha: ne menj le az útról, és főképp ne menj a víz partjára, de leginkább ne menj be önként a vízbe, mert rohadtul elsodor és akkor kakukk. Amúgy mi is láttunk úszni valakit a vízesés felett amikor ott jártunk - nem bánom hogy mákja volt és nem néztük végig ahogy szétplaccsan az agyveleje a vízesés tövében a sziklákon.
Amúgy nem bántuk meg a nagy túrát így utólag, nagyon szép helyekre másztunk fel, de ez megint csak nem volt tervben. Éppen csak véletlenül túráztunk 4 órát, mialatt nagyjából 6 kilométert tettünk meg úgy 500 méter szintemelkedéssel. Amúgy a fenti képen a szivárványra hívnám fel a figyelmet.
Ezt követően lazábbra próbáltuk venni a napot. Megnéztük a Yosemite vízeséseket, kicsit lófráltunk.
Hazafele menet gondoltuk újra kiéljük a nagy fa mániánkat, és bemegyünk a Sequoia ligetbe. Ez szintén remek ötlet volt, de mint kiderült itt is jó 3-4 kilométert mentünk hogy lássuk a Grizzly Giant-et.
Mint kiderült, a Vernal vízesés alatt van egy híd ahonnan igen jó a kilátás, cirka 1 kilométeres út. Ezután két "párhozamos" út mássza meg a két vízesést; a víz mellett felkapaszkodó rövid, de meredek Mist trail, és a hosszabb de lankásabb John Muir trail. A két út mindkét vízesés tetejénél össze van kötve, valamint mindkét vízesésre rálátás nyílik mindkét útvonalról.
Ezen ismeretekkel felvértezve hamar el is készült a terv: felmegyünk a hídig, majd onnan ha van még erőnk felmegyünk a hosszabb úton addig ahonnan már látszik az alsó (Vernal) vízesés. Ott kigyönyörködjük magunkat, aztán indulás vissza.
A hídig vezető út meredekebb volt, mint hittük, de fél óra alatt ott voltunk.
elég erőt éreztünk magunkban a folytatáshoz, pláne hogy láttuk is az alsó vízesést, és nem volt túlzottan messze. Aztán másztunk. És másztunk. És másztunk. Ennek nem mindenki örült.
Minden esetre nem voltunk hajlandóak visszafordulni, merthogy már biztos mindjárt ott vagyunk. Még párszor megerősítettünk egymást ebben ("már egy órával ezelőtt is 15 perc volt hátra"), majd megpillantottuk a Nevada vízesést.
Élesebb szemű olvasóinknak feltűnhet, hogy ez a második vízesés, nem pedig az első, ahova menni akartunk. Persze a képen látszik hogy a Nevada még odébb van, viszont szintemelkedésben már ott járunk... de akkor hol van a Vernal, amire elvileg az úton rá kellett volna látni?
Erre hamar megkaptuk a választ, miután eldöntöttük, hogy az összekötő úton lemászunk (le!) a Vernal vízeséshez. Hát a rohadékok az összekötő útról készítették a képet amiről a Vernal látható. Kösz :)
Viszont miután leértünk a Vernal vízeséshez, a kézenfekvő út a Mist trail-en vezetett, ami a szikla oldalába vájt csúszós lépcsőkből állt. Nem is értem hogy nem szartam be teljesen a tériszonyommal, de minden esetre leereszkedtünk rendben az úton. Aztán idehaza megnéztem, és ezen az úton halnak meg a legtöbben a parkban, mondjuk nem feltétlen közvetlen az útról lecsúszva (bár arra is akad példa), hanem úgy hogy lemennek az útról meg bemennek úszni a vízesés feletti 'tavacskákba'. Ha véletlen erre jársz valaha: ne menj le az útról, és főképp ne menj a víz partjára, de leginkább ne menj be önként a vízbe, mert rohadtul elsodor és akkor kakukk. Amúgy mi is láttunk úszni valakit a vízesés felett amikor ott jártunk - nem bánom hogy mákja volt és nem néztük végig ahogy szétplaccsan az agyveleje a vízesés tövében a sziklákon.
Amúgy nem bántuk meg a nagy túrát így utólag, nagyon szép helyekre másztunk fel, de ez megint csak nem volt tervben. Éppen csak véletlenül túráztunk 4 órát, mialatt nagyjából 6 kilométert tettünk meg úgy 500 méter szintemelkedéssel. Amúgy a fenti képen a szivárványra hívnám fel a figyelmet.
Ezt követően lazábbra próbáltuk venni a napot. Megnéztük a Yosemite vízeséseket, kicsit lófráltunk.
Hazafele menet gondoltuk újra kiéljük a nagy fa mániánkat, és bemegyünk a Sequoia ligetbe. Ez szintén remek ötlet volt, de mint kiderült itt is jó 3-4 kilométert mentünk hogy lássuk a Grizzly Giant-et.
12 - Vert sereg
Másnap próbáltunk még egy esélyt adni a Tahoe-tónak, és kinéztünk egy fél órára levő állami parkot, ahol elvileg azok a szép képek készültek amiket a google keresésnél láttunk. Mivel alapvetően a nap célja a Yosemite-be való eljutás volt eredetileg, gyorsan útra keltünk, hogy még a tóparton is tudjunk időt tölteni.
Hát, kár volt. Ugyanis kiderült, hogy az állami park amit kinéztünk az egy strand. Minden esetre úgy döntöttem, hogy hozzájárulok én is a Tahoe-hazugsághoz, és készítettem pár képet gondosan kiválasztott szögekből.
Ezután vert seregként továbbálltunk, bár én még előbb rávettem magunkat, hogy induljunk el a képen látható irányba (nem arra kellett menni), mondván, hogy nem nagyon látszik teleülés, és csak lesz egy hely az út mellett ahol meg lehet állni és le lehet menni a tópartra, és nincs nagy tömeg. Erőfeszítéseim jutalmaként még fél órát álltunk az útépítés miatt kialakult dugóban.
Immár igazán vert seregként hagyhattuk magunk mögött a Tahoe-tó vidékét, hogy estére a Yosemite parkba érjünk a Glacier Point kilátóhoz.
A mókusok itt is hozzá vannak szokva az emberek közelségéhez, az egyik velünk együtt bámulta a lemenő nap által megvilágított tájat.
Hát, kár volt. Ugyanis kiderült, hogy az állami park amit kinéztünk az egy strand. Minden esetre úgy döntöttem, hogy hozzájárulok én is a Tahoe-hazugsághoz, és készítettem pár képet gondosan kiválasztott szögekből.
Ezután vert seregként továbbálltunk, bár én még előbb rávettem magunkat, hogy induljunk el a képen látható irányba (nem arra kellett menni), mondván, hogy nem nagyon látszik teleülés, és csak lesz egy hely az út mellett ahol meg lehet állni és le lehet menni a tópartra, és nincs nagy tömeg. Erőfeszítéseim jutalmaként még fél órát álltunk az útépítés miatt kialakult dugóban.
Immár igazán vert seregként hagyhattuk magunk mögött a Tahoe-tó vidékét, hogy estére a Yosemite parkba érjünk a Glacier Point kilátóhoz.
A mókusok itt is hozzá vannak szokva az emberek közelségéhez, az egyik velünk együtt bámulta a lemenő nap által megvilágított tájat.
11 - Meglepetés Nemzeti Park
Már csak egy főbb állomáshelyünk maradt, a Yosemite Nemzeti Park, de odafelé menet útba esett a Tahoe tó, amiről ha az ember csinál egy google keresést, egy sor igen csábító képet láthat. Így ezt választottuk a nap célpontjaként, útközben pedig észak Kalifornia tájaiban gyönyörködhettünk.
A nap két fő meglepetéssel szolgált, melyek közül az első a Lassen vulkán körüli nemzeti park volt. Mint kiderült, az általam tervezett útvonal (amiben próbáltam egyensúlyt találni a szükséges idő és az út vadregényessége között) keresztül vezetett ezen a parkon, amire akkor derült fény számunkra, amikor a park bejáratánál belépők kellett fizetni. Mondjuk mivel ezen a túrán sok parkot látogattunk eleve, olyan belépőt vettünk ami minden nemzeti parkba érvényes, szóval ez nem okozott gondot.
Ha már a bokorból így előugrott egy nemzeti park, úgy döntöttünk eltöltünk itt is egy kis időt, megebédelünk egy tó partján, sétálgatunk kicsit, stb...
Dóri emellett külön örömét lelte egy rakás kék állatban, amelyek a tó partján garázdálkodtak.
Én azon borultam, hogy milyen erős fenyőillat van, és hogy a tobozok akkorák, mint a fejem. Az út felkapaszkodott a vulkán oldalán, majd a másik oldalon ereszkedett le, ami azért volt roppant szórakoztató, mert egyfelől dög melegünk volt a tűző napon, másfelől az utat számottevő hó ölelte még mindig.
Este még időben érkeztünk meg a Tahoe-tóhoz, hogy lemenjünk a partra naplementét nézni. Ekkor az is kiderült, hogy az előzőleg látott képek nem reprezentatívak, ugyanis a hely egy üdülő paradicsom. Így ismét a Balatonon érezhettük magunkat, leginkább egy Siófok hangulatú helyen (annyi különbséggel, hogy a túlparton nagyobbak a hegyek). Ami persze jó, de nem egészen az amire számítottunk.
A nap két fő meglepetéssel szolgált, melyek közül az első a Lassen vulkán körüli nemzeti park volt. Mint kiderült, az általam tervezett útvonal (amiben próbáltam egyensúlyt találni a szükséges idő és az út vadregényessége között) keresztül vezetett ezen a parkon, amire akkor derült fény számunkra, amikor a park bejáratánál belépők kellett fizetni. Mondjuk mivel ezen a túrán sok parkot látogattunk eleve, olyan belépőt vettünk ami minden nemzeti parkba érvényes, szóval ez nem okozott gondot.
Ha már a bokorból így előugrott egy nemzeti park, úgy döntöttünk eltöltünk itt is egy kis időt, megebédelünk egy tó partján, sétálgatunk kicsit, stb...
Dóri emellett külön örömét lelte egy rakás kék állatban, amelyek a tó partján garázdálkodtak.
Én azon borultam, hogy milyen erős fenyőillat van, és hogy a tobozok akkorák, mint a fejem. Az út felkapaszkodott a vulkán oldalán, majd a másik oldalon ereszkedett le, ami azért volt roppant szórakoztató, mert egyfelől dög melegünk volt a tűző napon, másfelől az utat számottevő hó ölelte még mindig.
Este még időben érkeztünk meg a Tahoe-tóhoz, hogy lemenjünk a partra naplementét nézni. Ekkor az is kiderült, hogy az előzőleg látott képek nem reprezentatívak, ugyanis a hely egy üdülő paradicsom. Így ismét a Balatonon érezhettük magunkat, leginkább egy Siófok hangulatú helyen (annyi különbséggel, hogy a túlparton nagyobbak a hegyek). Ami persze jó, de nem egészen az amire számítottunk.
2018. július 15., vasárnap
10 - Endor
Oregon és a Redwood erdők ennek a napnak a témája. Meg a furcsa sofőrök. Nem is igazán éri meg túl sok szót vesztegetni az utóbbira, mert végül nem történt baj, de egyet nem bírok magamban tartani. Nem tudom eldönteni, hogy vezetés-kultúrabeli különbség ez, vagy csak szimplán kretén volt a másik fickó/leány, de én az utóbbira hajlok.
Szóval az országút mentén vannak parkolók, ahol meg lehet állni nézegetni a tájat. Ezek kb úgy néznek ki mint egy nagy leállósáv - hosszú úttal párhuzamos szakaszok. Egy ilyennek a végéből kívántam elindulni, kiraktam az indexet és vártam, merthogy jöttek az úton. Látom, hogy a kocsi ami jön az úton elkezd rám villogni ahogy eléri a parkoló túlsó végét. Gondoltam azt akarja ezzel mondani, hogy mehetek, mert ő le fog állni. Elindulok, de baszik megállni, csak villog tovább, meg jön mint a meszes, úgyhogy kénytelen vagyok azzal a lendülettel lehúzódni az út mellé, ő meg dudálva elhúz mellettem.
Azt aláírom, hogy meggyőződhettem volna hogy tényleg leáll-e a parkolóba mielőtt kihajtok elé, de nekem az, hogy ott állok, ő jön, aztán egyszer csak nekiáll villogni azt jelenti hogy jöhetek. Ő úgy fest azt akarta mondani a villogással, hogy "nagyon jól csinálod hogy ott állsz, maradjál még továbbra is ott, mert jövök". De én ezt a logikát nem tudom megérteni, mert csak álltam egy helyben.
Na mindegy, elég a rant-ből, inkább csak képekkel folytatom.
Szóval az országút mentén vannak parkolók, ahol meg lehet állni nézegetni a tájat. Ezek kb úgy néznek ki mint egy nagy leállósáv - hosszú úttal párhuzamos szakaszok. Egy ilyennek a végéből kívántam elindulni, kiraktam az indexet és vártam, merthogy jöttek az úton. Látom, hogy a kocsi ami jön az úton elkezd rám villogni ahogy eléri a parkoló túlsó végét. Gondoltam azt akarja ezzel mondani, hogy mehetek, mert ő le fog állni. Elindulok, de baszik megállni, csak villog tovább, meg jön mint a meszes, úgyhogy kénytelen vagyok azzal a lendülettel lehúzódni az út mellé, ő meg dudálva elhúz mellettem.
Azt aláírom, hogy meggyőződhettem volna hogy tényleg leáll-e a parkolóba mielőtt kihajtok elé, de nekem az, hogy ott állok, ő jön, aztán egyszer csak nekiáll villogni azt jelenti hogy jöhetek. Ő úgy fest azt akarta mondani a villogással, hogy "nagyon jól csinálod hogy ott állsz, maradjál még továbbra is ott, mert jövök". De én ezt a logikát nem tudom megérteni, mert csak álltam egy helyben.
Na mindegy, elég a rant-ből, inkább csak képekkel folytatom.
2018. július 14., szombat
9 - Nem repül a bálna
Miután nem váltunk egy szellemjárás áldozataivá, átkeltünk a ködös Columbia folyó egy 6 kilométer hosszú hídján, és délnek vettük az irányt a Pacific Coast Highway-en. Ahhoz hogy első állomáshelyünket - egy part menti parkot - elérjük, le kellett fordulnunk az országútról, és át kellett hajtsunk egy kis erdőn. Midőn az erdőben haladtunk, olyan érzésem volt, mintha már jártam volna itt, vagy láttam volna ezt a helyet korábban. Pár perc után rá is jöttem: az Endoron vagyunk!
Este amikor megérkeztünk a szállásra utána is néztem, és valóban (bár ott ahol aznap jártunk hiányoztak a nagy fák), a Jedi visszatér Endor-i jeleneteit valóban az Oregon-i és észak-Kaliforniai Redwood erdőkben forgatták. Ezekről későbbi bejegyzésekben lesz még kép, de most térjünk vissza a parthoz.
Szóval Oregon partjai elég frankón festenek, és ahogy tapasztaltuk nyáron jó az idő is. Bár a szél nélkül is meg tudtam volna lenni.
Szóval a napunk döntő részét a parton töltöttük, vagy az autóban, a következő szálláshely felé haladva. Áthajtottunk Rockaway Beach-en is, de megnéztem és nem az a Rockaway Beach mint a Ramones szám :) Gondolom sok Rockaway Beach van az USA-ban.
Viszont a hangulat egészen Balatoni volt néhány helyen, ahogy az út egy kicsit lankásabb vidéken ment át, ugyanaz a tipikus elrendezés alakult ki: parttal párhuzamos út, amellett a vasút, a két oldalon meg nyaralók, kocsmák, kisboltok. A vonat a régi időket idézi :)
A délután folyamán meglátogattunk egy világítótornyot is. Ez igazából csak azért volt különleges, mert itt ismét kapcsolatba kerültünk kicsit a vadvilággal. Egyrészt egészen sajátos bukéja volt a levegőnek, amit mi a sok sirályhoz, és főként a hozzájuk köthető excrementum-hoz kapcsoltunk. Ami ennél egy fokkal szívderítőbb, az a rengeteg fóka ami a környező sziklákon dögledezett. Ami a legnagyobb örömet szerezte nekünk, az viszont a távolban úszó bálna volt, aminek a kis párapamacsai időnként felpuffantak a víz felett, meg azért néha kicsi lehetett látni a testét is amikor feljött a felszínre.
Este ráadásul nagyon autentikus élményben volt részünk, ugyanis ezen a ponton ki kellett mossuk a ruháinkat, amihez egy mosodát vettünk igénybe. Úgyhogy ezt is kipipálhatjuk. Hazafelé még megejtettünk ad-hoc naplemente nézést is, ahogy az esőfelhők közötti résen még beköszönt a nap mielőtt a horizont alá bukott.
Este amikor megérkeztünk a szállásra utána is néztem, és valóban (bár ott ahol aznap jártunk hiányoztak a nagy fák), a Jedi visszatér Endor-i jeleneteit valóban az Oregon-i és észak-Kaliforniai Redwood erdőkben forgatták. Ezekről későbbi bejegyzésekben lesz még kép, de most térjünk vissza a parthoz.
Szóval Oregon partjai elég frankón festenek, és ahogy tapasztaltuk nyáron jó az idő is. Bár a szél nélkül is meg tudtam volna lenni.
Szóval a napunk döntő részét a parton töltöttük, vagy az autóban, a következő szálláshely felé haladva. Áthajtottunk Rockaway Beach-en is, de megnéztem és nem az a Rockaway Beach mint a Ramones szám :) Gondolom sok Rockaway Beach van az USA-ban.
Viszont a hangulat egészen Balatoni volt néhány helyen, ahogy az út egy kicsit lankásabb vidéken ment át, ugyanaz a tipikus elrendezés alakult ki: parttal párhuzamos út, amellett a vasút, a két oldalon meg nyaralók, kocsmák, kisboltok. A vonat a régi időket idézi :)
A délután folyamán meglátogattunk egy világítótornyot is. Ez igazából csak azért volt különleges, mert itt ismét kapcsolatba kerültünk kicsit a vadvilággal. Egyrészt egészen sajátos bukéja volt a levegőnek, amit mi a sok sirályhoz, és főként a hozzájuk köthető excrementum-hoz kapcsoltunk. Ami ennél egy fokkal szívderítőbb, az a rengeteg fóka ami a környező sziklákon dögledezett. Ami a legnagyobb örömet szerezte nekünk, az viszont a távolban úszó bálna volt, aminek a kis párapamacsai időnként felpuffantak a víz felett, meg azért néha kicsi lehetett látni a testét is amikor feljött a felszínre.
Este ráadásul nagyon autentikus élményben volt részünk, ugyanis ezen a ponton ki kellett mossuk a ruháinkat, amihez egy mosodát vettünk igénybe. Úgyhogy ezt is kipipálhatjuk. Hazafelé még megejtettünk ad-hoc naplemente nézést is, ahogy az esőfelhők közötti résen még beköszönt a nap mielőtt a horizont alá bukott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)