Telepedünk

Lassan lezárul bécsi életünk kialakításának első fázisa. Van lakásunk, vannak benne bútorok, találtam rögbit, szóval lassanként valamiféle mederbe kerül az élet. És megjött a tél is.

Na de haladjunk szépen sorban. Megérkezésünket követő második napon már lakásokat nézegettünk, egy héttel később pedig már alá is írtuk a bérleti szerződést a helyre ahol ezeket a sorokat írom. Annyi kitétel volt, hogy a lakásba November közepén tudtunk költözni, ami rendben is volt, mert addig volt ideiglenes helyünk amit a bwin adott.

Ja, és a nyikorgó laminált padlót ki akarta cserélni a tulaj, de ez már az aláírás előtt két héttel nyélbe volt ütve a részükről, megvolt a melós is rá stb... Szóval persze, nem gond, volt még 3 és fél hét a költözésig, annyi idő alatt akár több ízben is ki lehet cserélni a padlót.

Ja, és amúgy a melóst aki csinálja, úgy hívják, hogy Lajos... na én itt kezdtem érezni hogy valami nem oké. Illetve amikor az hangzott el, hogy ne aggódjunk, mert ha nem lesz kész időben, kitalálunk valamit... Ne találjunk ki semmit bazmeg, hanem legyen kész a padló kibaszott 3 hét alatt.

Ugrunk előre November 14-ére, és valóban, amikor átjövünk reggel a régi helyünkről az új lakásba, nem ér túlzottan nagy meglepetésként hogy a munkálatok még folynak a lakásban. Sebaj, végül is egy nappal később már majdnem minden elkészült. Szóval úgy tűnik túl közel jöttünk Magyarországhoz, és ezáltal belekerültünk a világnak a térképeken 'burkolási problémák'-al jelölt régiójába.

Mostanra már persze mindezt magunk mögött tudjuk, sőt jelenleg nincs összerakatlan bútor sem a lakásban. Még majd érkezik egy ruhásszekrény, egy komód és egy kihúzható kanapé a vendégszobába, valamint egy kanapé a nappaliba. De Dóri már azon röhög, hogy (a ruháinkat leszámítva) minden cuccunk el van pakolva a lakás beépített szekrényeibe, úgyhogy a többi szekrényünk konkrétan csak arra lesz hogy néha belerúgjunk a sarkaiba.

Ezen kívül a munkahelyen is kezdenek kialakulni a dolgok, de azért bőven van még mit elsajátítani. Nagyon sokat kódolok, pláne ahhoz képest hogy mennyit csináltam ezt korábban. Remélem ez hasznos tudás lesz a későbbiekre is.

Továbbá lassan eljutunk oda is, hogy lesz valamennyi szabadidőnk is, amit epekedve várunk ezzel a pár hónappal a hátunk mögött. Múlt héten itt voltak bátyámék, továbbá időről időre összefutunk Zsuzsival és Bernáttal (Dóri barátnője és az ő párja). Úgy fest ez a pár alkalom elég is volt arra hogy végérvényesen megfertőzzük őket a Catan-al. Én pedig a héten elmentem touch rögbi edzésre - még nem tudom hogy lemegyek-e újra a full kontaktot játszani, de ide úgy tervezem mindenképp járni fogok.

Itten vónánk

A minap megtettük első ismerkedő körünket Bécsben. Mármint ami a zömmel céltalan lődörgést illeti. Ellátogattunk a Mariahilfére (hova máshova), onnan pedig besétáltunk a belvárosba.

Dóri megcsinálta az egyetlen jó fotót amit a Mariahilfen készíteni lehet.

Ezt követően remek szórakozásban volt részünk ezeknek a pompás zenészeknek köszönhetően.

Erősen elgondolkodtam, hogy hétfőn felmondok a cégnél, és csatlakozok ehhez a nyilvánvalóan berobbanni készülő formációhoz. Még alszom rá egyet.

Később beértünk a paloták (ma múzeumok, hála az égnek) közé. Mi a francnak épít bárki ekkora házakat? Aztán Dóri megolvasta, hogy sokad magukkal laktak Habsburgék ezekben, gondolom minden távoli rokon, barát, ismerős, trafikos, vízvezeték szerelő... mádve?

A túránkat a Stephansplatz-on zártuk, a jó bazi nagy templomnál. Mint kiderült van alatta egy katakomba cirka 15k csontvázzal, amit majd nem kizárt hogy meglátogatok később. Ez egyelőre kimaradt.

De láttunk sittet.

Prism Fest, viszlát Madison

Már megint véget ért egy korszak. Búcsút kellett intenünk a Terasznak, Fittipaldinak, a társas boltnak, a szerdai pizzáknak, a Copps shuttle sofőrnek, a faházaknak és még sok-sok minden másnak is. Talán a legnehezebben az újonnan szerzett barátainknak intettünk búcsút. De ez egyben motivál bennünket hogy intézzük ügyesen kis szaros életünket, mert akkor lehetőséget teremtünk magunknak hogy mennél többször összefuthassunk velük.

Az indulás előtti hétvégén kilátogattunk Meggen neo-hippi öccséhez, aki többedmagával egy környékbeli farmon él. Ezek a derék fiatalok igyekeznek visszafogott önfenntartó életmódot folytatni. Emellett évente szerveznek egy kis zenei fesztivált is a farmon, ez adta a látogatásunk apropóját is.

Igen, kitalálták hogy csinálnak egy fesztivált, és csináltak egy fesztivált. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, párszáz látogató volt jelen, de akkor is megsüvegelendő dolog. Rendeltek kajás kocsikat, egy adag toi-toi-t, felhúztak 2 színpadot és két napon át megtöltötték helyi zenekarokkal. Tessék, fesztivál. Saját szervezésben. Komoly.

Ha van dolog ami tetszett az amerikaiak mentalitásában, ez a 'can do' hozzáállás mindenképp az. Nem szarozunk, nem rívunk, csináljuk. Remélem ragadt ránk is valami ebből, és akkor nem csak 5 év múlva Madeline Island-en, hanem annál jóval előbb ismét látjuk egymást. Addig is jók legyetek!

Bostoni villámlátogatás

A hétvégén elugrottunk Bostonba meglátogatni Botondékat, akik a cirka másfél hónapos látogatásukat kezdték meg nagyjából egy héttel ezelőtt.

Érkezésünk napján szétnéztünk kicsit a belvárosban, másnap pedig elmentünk Salem-be, ahol a híres boszorkányperek voltak anno, majd pedig ki a tengerpartra strandolni kicsit. A strandon láttunk cápát is a vízben, szerencsére senkinek nem esett baja. Aztán otthon olvastuk a hírekben, hogy olyan 50 kilométerrel délebbre egy nappal korábban valaki belehalt egy cápatámadásba... nem tudom Botondék ki fognak-e menni még a strandra ennek tükrében.

Sajnos csak egy ilyen villámlátogatás fért bele most. Korábban terveztünk elmenni New England-be, megnézni hogy hol is játszódnak azok a Stephen King regények. Sajnos nem tudtunk alaposan szétnézni, de végül is a keleti part aránylag könnyen elérhető Európából is.

Ja igen, mivel Botondéknak 2 gyereke van, egy nagy családi autót béreltünk, hogy mind elférjünk benne. Igazi jó amerikai benzintemetőt kaptunk... úgyhogy ez is kipipálva.

Az idén már harmincharmadikszor éré meg a krumplikapálást

Avagy rövid összefoglaló Ervin "szülinap-hetének" eseményeiről.:

Kezdődött az egész egy felismerhetetlen díszítésű almás süteménnyel kedden:

Pénteken folytatódott egy kis sétával a városban és egy Badgers Football meccsel:

Majd végezetül vasárnap este lezárult egy frankó kis Metallica koncerttel a Kohl Centerben:

Devil's Lake reloaded

Lassan kezdjük a búcsúzkodást Wisconsin-tól. Ennek keretei között tegnap elmentem a Devil's Lake-hez a kollégákkal egy rövid túrára. Szép kis tó, nagyjából egy éve voltunk ott anyuval. Ezúttal megmásztuk a sziklát, úgyhogy megnéztem a tavat felülről is.

Odafelé megálltunk egy kisváros főterén, egy 40-es évek beli felújított bisztróban ebédelni. Az is egy érdekes élmény volt, ami eddig kimaradt az életünkből, bár lehet hogy még egy-két kint kajálást még megejtünk az ittlétünk alatt.

Madeline Island

"Vigyázzatok a kulcsra, ez az utolsó. Az előző vendégek véletlen magukkal vitték a többit." Tipikusan olyan mondat amit az ember elenged a füle mellett amikor hallja, hogy aztán valamivel éjfél után a rendőrautó hátsó ülésén utazva újra meg újra visszhangozhasson a fejében. "Vigyázzatok a kulcsra..."

A június végi nagy túránk egyetlen elmaradt programpontja az éjszakai égbolt kiélvezése volt, és elhatároztuk hogy ezt még ittlétünk alatt pótolni fogjuk. Az időpont az augusztusi újhold, a hely pedig a Felső-tavon elhelyezkedő Madeline Island, mindét választást a fényszennyezés minimalizálása indokolta.

Egy kis kabint béreltünk ki az amúgy sem túl sűrűn lakott sziget leggyérebben betelepült északi végében. Péntek este John Oliver szórakoztatott bennünket, ahogy vártuk a csillagnézésre alkalmas teljes sötétséget. Este 10 tájban kiugrottam a teraszra, de még úgy ítéltem kicsit várhatunk. Egy órával később ismét kinéztünk, ekkor már mindketten, hogy meggyőződjünk róla nem felhős-e az ég, és megéri-e már kitelepedni a tópartra. Miután úgy láttuk a válasz nem-igen, gyorsan visszaléptünk a kabinba hogy Dóri pizsamáról átváltson valami rendes öltözetre, felkapjuk a kulcsot, esetleg egy korty itókát, stb...

Azaz hogy vissza akartunk lépni a kabinba, csakhogy az ajtó bezáródott mögöttünk. Miután egy klerikális hangulatban töltött 10 percben kimerítettük a kabinba való visszajutásra irányuló szűkös opcióinkat, hálát adtunk az égieknek hogy legalább felvettem egy rövidnadrágot mielőtt kijöttem a teraszra, és megindultunk korom sötétben egy olyan nyaralót keresve, ahol még talán ébren vannak.

Szerencsénkre nem messze találtunk egyet ahol egy kedves Chigago-i művészettörténész és a lánya nem rettentek meg a pizsamában és flip-flopban éjfélkor ajtajukon kopogtató félkegyelmű bevándorlóktól. Rövid töprengés után arra jutottunk hogy talán a rendőrökkel jutunk a legmesszebb az ügy felgöngyölítésében, mivel még egy 300 lakosú szigeten sem számít elegendő információnak az, hogy a menedzsert akitől a kulcsot kaptuk valami Ronnak hívják.

Két járőr érkezett a segítségünkre, akik kis utánajárással kiderítették Ron vezetéknevét és telefonszámát, és voltak olyan kedvesek hogy fel is hívják az éjszaka közepén. Mint kiderült, a járőr szegről-végről ismerte is Ron-t "én igazoltattalak a múlt héten, emlékszel?"

Ezen a ponton kiáltotta egy hang bennünk a bejegyzés nyitó mondatát, és valóban, az egyetlen megoldásnak Ron vendégszobája kínálkozott, úgyhogy a rendőr taxivá alakult és elfuvaroztak minket a nem-műanyag hátsó ülésű járőrkocsiban (a műanyag ülést könnyebb kitakarítani ha egy részeg telehányja a kocsit).

Zaklatott éjszakánk másnapján Ron hozott nekünk fogkefét és fogkrémet, illetve intézett lakatost és kicserélték a kabin zárát. A kirándulás további része terv szerint haladt és igen poétikusra sikerült - grill, tópart, csillagok, a Mars hídja a Felső-tavon, meg egy hullócsillag hosszú csóvával Plusz gazdagabbak lettünk egy amcsi rendőrkocsi hátsó ülésén töltött fuvarral.

 Itt még nem tudtuk, hogy mit tartogat az este.

Itt meg már túl vagyunk a kalandon.

A gyönyörű Felső-tó:

 Meg a saját kis "privát" partszakaszunk.

West Coast Tour Recap

Megtett táv: 4431 mérföld, 7131 kilométer.

Vicces helyek amelyek mellett elhaladtunk: Bunkerville, Geneva (Genf), Freedom, Sphinx, Belgrade, Amsterdam, Manhattan, Waterloo, Anaconda, New Chicago, Tokio, Toledo, Vader, Castle Rock, Rockaway Beach, Garibaldi, Florence (Firenze), Denmark (Dánia), Trinidad, Minden, Malaga, ZZyzx

Ervin top 3: Yellowstone, Oregon part, Redwood

Dóri top 3: Yellowstone, Oregon part, Mariposa Grove, Zion, Snoqualmie falls, Redwood, Bryce Canyon...

14 - wildlife encounter

A kirándulás utolsó napjára határozottan kisebb sétákat s kevesebb szintemelkedést terveztünk. Első állomáshelyünk ennek megfelelően a Mirror lake volt, ahova a brosúra szerint 'easy' út visz (a tegnapi 'strenuous' volt, amivel mélyen egyetértünk). A tavat nem igen találtuk az út végén, de azért volt egy kisebb pocsolya, ami szintén a kívánt hatást adta.

Ami viszont igen jó volt, hogy itt került sor a legközelebbi kapcsolatunkra a vadvilággal. A távolban legelészett egy őz és 2 gida. Megállapítottuk, hogy remek őzek ezek, majd elkezdtünk azon tanakodni, hogy mi legyen a program a nap hátra levő részére. Ekkor hirtelen megjelent mellettünk karnyújtásnyira (értsd nagyjából 5 méterre) a fent említett három állatka. Elsőre ők is meglepődtek a kialakult helyzeten, de mivel mi nem nagyon kapálóztunk, valamint kussoltunk, úgy voltak vele hogy folytatják útjukat és elbattyogtak mellettünk.

Ezzel magunk mögött hagytuk a Yosemite völgyet, és felmentünk a meadows-ba, ahol megkajáltunk és tettünk egy-két kisebb sétát. Még meg is tapicskoltunk valami patakban.

Végül keretes szerkezetbe foglaltuk a Yosemite látogatásunkat, és felmentünk újra a Glacier Point-ra. Épp csillagnézős program volt készülőben, amit amúgy a Bryce kanyonba is terveztünk, de itt sem maradtunk kint éjszakára. Ezt a tevékenységet Augusztusban tervezzük megejteni.

Csak a pontosság kedvéért az első kép nem a Glacier point-ról készült. Valamint nem raktam fel képet a legikonikusabb Yosemite látképről, sem pedig a kis állatkáinkról, mely hiányosságok egyidejű pótlásával zárom a beszámolót.