Az egyik az az volt, hogy egészen látványosan érkezett éppen egy kis eső:
Így hogy a parkoló helyhez közel maradtunk még pont visszatudtunk ugrani a kocsiba a nagy zuhé előtt.
Másrészt meg belefutottunk egy (szerintem) zenei videó forgatásba, ami elég szórakoztató volt.
Aztán, úgy voltunk vele, hogy ha már az eső miatt úgyis be kellett ülnünk az autóba, akár át is hajthatnánk, a park legkeletibb részén lévő Desert View kilátótoronyhoz naplementét nézni.
Útközben megálltunk még a Grandview Point-nál, ami a nevének megfelelően elég remek látványt nyújtott.
Mádve meg a Canyon:
Miután odaértünk a kilátótoronyhoz, vettünk egy finom fagyit, aztán megnéztük a naplementét. Onnan elég jól lehetett látni a Colorado folyót is, ami a Canyon többi részéről nem mindig elmondható,szóval elég pompás kis hely.
A naplementére viszonylag sokan összegyűltek a torony környékén, de aztán ahogy lement a nap és leesett a hőmérséklet, mindenki (szó szerint mindenki más) elment, szóval ketten maradtunk. Ez akkor tűnt fel igazán, amikor arra lettünk figyelmesek miközben vártuk, hogy feljöjjenek a csillagok, hogy teljes csönd van. Totális, még egy tücsök sem ciripel, levelet sem rezegtet a szél, fajta csend. Elég szürreális élmény volt, én ilyet még soha nem tapasztaltam azelőtt a természetben. Meg persze sötét. Csend meg sötét... áhhh, nagyon jó volt.:) De aztán úgy voltunk vele, hogy jobb lenne, ha nem mi lennénk a puma aznap esti vacsorája, szóval visszabotorkáltunk az autóhoz. Miután véletlenül kiijesztettük a sz@rt is pár kedvesen legelésző őzikéből a parkoló mentén, beültünk a kocsiba, hátradöntöttük az üléseket és csak bámultuk, ahogy ezer meg ezer csillag jelenik meg az égen. Azt hiszem, hogy kiviláglik a leírtakból, hogy ez egy elég kiváló nap volt.:)
