Kicsit nehezen zökkenek vissza az itteni kerékvágásba, és csak mostanság sikerül behoznom az alvásdeficitet, amit Olaszban szenvedtem el. Abban a hitben érkeztem vissza hogy lényegében megoldottam az utolsó hiányzó részt ami teljessé teszi a mostani munkánkat, de kiderült, hogy nem egészen így van, úgyhogy megint falnak ütköztünk...
Amíg Genovában voltam, nem nagyon tudtam a nethez hozzáférni, de azért írtam egy útinapló szerűséget, amit felrakok ide néhány képpel, hogy meg legyen őrizve.
Vigyázat! Hosszú (és unalmas)
----------------
Júni 2, Vasárnap
----------------
"Nézd Peg, egy McDonalds! Gyorsan! a fényképezőgépet!"
A mai nap igen kalandosra sikerült. Reggel korán keltett bennünket az a két gyermekes család, aki a másik szobában szállt meg. Midőn ők elmentek a fürdő felszabadult, így mi is össze tudtuk szedni magunkat. Kibattyogtunk az állomásra, megvettük a vonatjegyeket és leadtuk a bőröndöt megőrzésre, majd nekiindultunk a városnak.
Elmentünk a Ferde Toronyhoz, ami hát, valóban az. Midőn erről saját szemmel is meggyőződtünk, elkövettük a saját rendkívül humoros felvételünket a toronyról, kitörtünk a különböző nemzetek képviselőinek gyűrűjéből, és egy sétálóutcán visszakeveredtünk az állomáshoz. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy az olasz konyha remekeibe legfőképp a vasútállomáson levő mekivel tudunk betekintést nyerni, úgyhogy ennek szellemében egy pizzát -igen azt- fogyasztottunk itt. Kár lenne tagadni mondjuk hogy az étterem elhelyezkedése, annak a ténye hogy van budi és az időpont nagyban befolyásolta a döntést.
A vonatút nagyon szép és sokkal nyugtatóbb hatású az idegekre, mint a repülőzés. Annak ellenére is meglehetősen látványos volt, hogy az út negyedét alagutakban töltöttük. Genovába érvén mint akik otthon vannak battyogtunk el a találkahelyre, ahol a kulcsainkat átvehettük. Itt szembesültünk először (persze lehet, hogy utoljára is) az olasz ember és miköztünk levő kommunikációs szakadékkal. Ugyanis azt az emailt kapta, hogy itt-és-itt 6kor vehetjük át a kulcsokat, ha gond van, hívjuk ezt a számot. Mi másfé órát vártunk, hogy 6 legyen, majd midőn nem akart jönni senki, felhívtuk a srácot, aki nem vette fel, viszont 2 percen belül ott termett. Igen ám, de ezt az utasítást nem csak mi kaptuk, hanem mindenki aki ezen a szálláson kapott helyet. Később mikor utána jártunk kiderüt, hogy mindenki csörgött neki, és megkapta a kulcsot amikor akarta, ergo másfél órát feleslegesen ültünk... de legalább jól megnéztük magunknak Kolumbusz szülőházát
Amikor a házhoz értünk újabb nem várt fordulat következett, ugyanis egy igen kevéssé frekventált helyen egy sarokban levő rácsos ajtó mellett virított a felirat: Casa Paganini. No jó, nézzük működik-e a kulcs. Működött, azonban rögtön újabb vasajtó állta utunkat. Ok, van még kulcs, nyitja is, remek, no most jön kb 40 lépcső felfelé. Egyenesen. A semmibe. A folytatást nem is próbálom meg leírni, bár sokkal jobb szórakozás lett volna, ha nem rögtön az egyes lakás a mienk, hanem tovább bolyonghatunk ezen a leírhatatlan alaprajzú helyen, amit most egy pár fényképpel próbálok illusztálni.
A lakás is elég mókás, bár azt leszámítva, hogy kicsi nincs vele gond. Ja, a hűtőnk nem működik és nincs net, de ezek nem áthidalhatatlan problémák. Este élelemszerző körútra indultunk, és az épület előtt találkoztunk egy milánói sráccal aki szintén itt kapott helyet, és szintén nem volt mit ennie. Mondtuk, hogy ha találunk valamit hozunk neki is. Szétnéztünk, de vasárnap este csak a mekit találtuk nyitva ismét, úgyhogy egy pár tradicionális olasz sajtburesz volt a vacsi. Ebből vittünk a srácnak is, aki a 10es lakásban lakott, jó magasan. Az ő lakása egy palota (bár hárman vannak benne), aminek egy tetőterasza van az alábbi kilátással.
-------------
Júni 3, hétfő
-------------
A mai napon nem volt gondunk azzal, hogy ébresztenek, sőt, igen nehezen másztunk ki az ágyból. Először is gyorsan élelem után néztünk a környéken, de boltot nem nagyon találtunk nyitva. Úgy döntöttünk Dóri is eljön velem az egyetemre ma, ami jó döntésnek bizonyult, egyebek mellett azért is, mert ki kellett töltenünk és alá kellett írnunk valami bigyulát a szállással kapcsolatban. Megint csak gond nélkül odataláltunk az egyetemre, bár visszafele jövet találtunk egy rövidebb utat egy másik buszmegállóhoz. Ja igen, tömegközlekedni kell az egyetemig, ami miatt ismét Pesten érzem magam.
Talán ezáltal érthetőbbé válik, hogy azt mondom örülök hogy itt lehetünk, de ocsmány egy város ez amúgy :) Az a rész ahol lakunk teljesen kora-középkori hangulatot idéz -ehhez sokban hozzájárul a szállásunk is- így minden alkalommal amikor elered az eső felnézek, hogy nem-e vizel ki valaki az ablakon. Ezt az érzetet a terjengő ammóniaszag is erősíti. Na persze túlzok itt erősen, hangulatos a kis sikátorokat járni (bár azért jóval inkább le van robbanva rossz értelemben, mint Velence), de nincs az a pénz amiért itt élnék.
Ha az ember elhagyja a régi városrészt, eléri az új városrészt, ami a 16-17-ik században jött létre. Ezt a részt tágasabb utcák jellemzik, ahol viszont továbbra sincs sehol egy talpalatnyi zöld terület vagy fa, ellenben sok ember meg autó. Ez a rész olyasmi mint Budapest. Ha ennél tovább haladunk... na azt még nem tudjuk, hogy milyen. De tervben van a következő napok valamelyikére. A google maps-en megnéztük (még otthon), hogy ha elhagyjuk a kikötőt egy olyan sétány van a part mellett, mint Nizzában. Abban bízok, hogy ott le lehet menni a partra, és akkor rendkívül boldogok leszünk. Ha nem, akkor kimegyünk Nervibe, ami egy pár kilóméterre levő külváros, ahol van egy sétány közvetlenül a part mellett. Ugyanaz a busz visz oda is, mint amivel az egyetemre járok, a jegy meg mindössze másfél euró, szóval egyszer legalább el fogjuk játszani ezt is.
------------
Júni 4, kedd
------------
Ma először mentem egyedül a suliba. Minden pöccre kijött, busz elérés, egyetemre érés, cigi, budi. Sőt, találtam egy jobb budit is, ami igen sokat emelt a komfort érzetemen. Vannak furcsaságok ugyanis, amelyeket nehezemre esik értelmezni. Ilyen például a deszka nélküli WC, valamint az a tény hogy a csésze egy nyolcvanszor kettőnegyvenes helyiség végébe keresztben van elhelyezve...
A mai nap a pizza jegyében telt, ugyanis az egyetem közelében kialakítottam a törzshelyemet azzal, hogy ma is Stephano-nál ebédeltem sonkás gombás pizzát, valamint a szállásunk közelében is megkezdtük kialakítani a törzshelyünket azzal, hogy ma rátaláltunk egy kedves kis pizzériára. Azt hiszem nem variáljuk a dolgot, nyertes csapaton minek változtatni?
Megnéztük magunknak a régi kikötőt és a belvárost, így ezeket már kihúzhatjuk a listáról. Valójában szerintem mindkettőnk nevében mondom, hogy lényegében 'ha már itt vagyunk' alapon mentünk el. A kis sikátorok milyenségéről már beszámoltam; van egy hangulatuk, ami atom jó is lehetne, de tényleg nagyon sokat ront a dolgon az épületek lepusztultsága és a gané. A mólónál persze egy kicsit szellősebb, az kimondottan kellemes is volt. A távolban láttuk a Lanternát is, ami szintén jó, mert a saját szememmel láttam, de közelebbről sem adna többet, úgyhogy ezt is letudtuk. Bazi nagy, ezt a kikötő másik végéből is le tudtam szűrni, bár fényképen ez egyáltalán nem jön vissza.
Emellett egy Polanski filmhez díszletnek használt háromárbócos is pihen a kikötőben, ami szintén nagyon bejött -az orrán levő ocsmány farigcsálást leszámítva. Mindig is tetszettek a régi vitorlás hajók, azt hiszem ezelőtt csak angliában láttam ilyet egyszer. Már élőben. Ha jól tudom a Mádvé eddig még nem látott élőben ilyen hajót, így érthető az izgatottsága.
--------------
Júni 5, szerda
--------------
Ismét változtattunk a felálláson, ma Dóri bejött négyre az egyetemre hogy onnan iramodjunk a tengerpartra. Azaz ez volt a terv, ugyanis Dóri buszát eltérítették ismeretlen okból, úgyhogy rögtönözie kellett. A szívére hallgatva leszállt az első Lidl feliratnál amit látott, és mi tagadás ennél jobb dolog nem is történhetett volna. Ugyanis aránylag közel került az egyetemhez, és kisebb viszontagságok árán meg is találtuk egymást.
Habár szellemileg teljesen feltöltődtünk a Lidl közelségétől, meg kell említenem az olasz kollegák hanyagságát, midőn a kínálatban nem szerepelt az egyesével csomagolt pálcikás jégkrém. Ilyen kicsi üzlet esetén ugyan még ez megbocsátható, mégis fontos ügyelni a részletekre.
A partra kiérve egy korzó fogadott bennünket, hasonló a nizzaihoz. A különbség mindössze annyi, hogy nem lehet lemenni a partra, pontosabban csak bizonyos helyeken, de ott is csak komoly pénzek fejében. Rövid andalgás után megtaláltuk az egyetlen padot, amelyet árnyék borított és le is csaptunk rá. Közvetlenül egy fagyizó mellett volt, így menten össze is kötöttük a két élvezetet. Közben lestük a leszálló repülőket, amelyek a parttal párhuzamosan, attól kb 100 méterre haladtak. Pazar kilátás lehet azon az oldalon, ami a város felé néz. Rá is keresek youtube-on ha hazaértem. (szerk: rákerestem, nem rossz, de nem annyira találtam látványosnak, mint hittem -gondolom a felvétel minősége miatt)
Este ismét a szokásos helyen vettük a vacsit, ami megint bearanyozta az estét. Nagyon fel tudnak dobni az őszinte és kedves emberek. Ha valaha járok még Genova-ban, tuti itt fogok kajálni, de már-már ott tartok, hogy csak azért bekanyarodnék Genovába ha a közelben utaznék át, hogy beugorjak hozzájuk. Ha van bármilyen online jelenlétük vagy egyéb mód arra, hogy öregbítsem a hírnevüket, nem fogok habozni.
-----------------
Júni 6, csütörtök
-----------------
A mai délutánt Nerviben töltöttük, ami tulajdonképp Genova egy külvárosa. Itt van egy sétány, ami közvetlenül a part mentén halad, és mivel kintebb van, nincs is olyan nagy forgalom. Cserébe iszonyú jól néz ki. Holnapra is ez lesz a program, mert az eddig látottak közül ez fogott meg mindkettőnket a legjobban. Szerencsénkre az a busz amivel suliba járok éppen Nervibe megy, úgyhogy teljesen kényelmes a közlekedés.
Visszatérvén a szokásos helyen vásárolt pizzát megtoldottuk egy crepe-el. Anno francia órán többször merült fel, hogy a crepe csak hasonlít a palacsintára, de nem az. De az. Persze ez mit sem von le az érdemeiből, így most semmi másra nem vagyok képes, csak hogy beessek az ágyba és az életemért küzdjek. Amihez nehezítő körülményként járul hozzá, hogy az ablakunk mellett levő erkélyen, cirka másfél méterre épp egy házibuli van.
--------------------------
Júni 7-8, péntek-szombat
--------------------------
Az utolsó két napon nem írtam útinaplót, de így is elég volt szerintem... Búcsúzásképp pár két a repcsiből (érdekes, hogy mennyire nem tudják a színeket visszaadni a fényképek).
