Többször felmerült, hogy kéne egy összefoglalót írni a mostanság történő dolgokról az emlékkönyvbe, szóval most megpróbálom, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle.
Szóval lassan 4 éve, hogy Hollandiában élünk, ami már önmagában sokkoló, ha bele gondol az ember, hogy milyen hamar elszaladt... De ugye, ez azt is jelenti egyben, hogy bizony nemsokára vége is lesz ennek a kalandnak és szeptember idusán elhagyjuk ezt az országot. Na de ne szaladjunk annyira előre, előtte azért még történik ez-az.
Például Ervin védése szeptember 13-án, csak, hogy egyet említsek.:) Éppen ma kapta meg nyomdától a 75 darab kinyomtatott tézisét, ezekben a pillanatokban osztja szét az egyetemen a kollégáknak, meg viszi el őket a hivatalos helyekre, könyvtárba, stb.
Közben megy a búcsúzkodás is, Emil és Kati már el is költöztek. Miután elmentek, mindkettőnket megszállt egy ilyen "vége egy korszaknak" szomorúság. Én meg a minap látogattam meg Rebeca barátnémat, akivel szintén ezen kívül max még egyszer fogok találkozni, úgyhogy annyit ölelgettem a kutyáját, amennyit csak tudtam.:) Azon röhögtünk Ervinnel a minap, hogy még jó, hogy alig voltak itt barátaink, milyen szomorúak lennénk most, ha rendesen szocializálódtunk volna.:D
Intézgetjük a hivatalos dolgokat is, úgy mint, kijelentkezés a városházán, egészségbiztosító -, nyugdíjbiztosító ügyintézés, orvostól kijelentkezés, stb.
Meg persze, amellett,hogy itt lezárult az életünk, azzal együtt párhuzamosan indítjuk a dolgokat a következő helyen, Madisonban.
Ennek első állomása az volt (természetesen miután Ervin elfogadta az állásajánlatot), hogy szereztünk egy lakást. Odakint is hasonló rendszer működik mint itt volt. Az egyetemnek van egy... nem is tudom mi a jó szó.... ingatlanközvetítője? Szóval van egy szervezet ami fenntartja a kolikat meg a phd-soknak/postdoc-oknak szánt lakáskomplexumokat. Nekik írtunk pár hónappal ezelőtt, leadtuk az "igényeinket", meg hogy mikor költöznénk, aztán június vége felé már kaptunk is egy ajánlatot, amit elfogadtunk. Így legalább amiatt nem kell majd aggódni mikor kiérünk, hogy hogyan szerzünk fedelet a fejünk fölé.:) Elvileg egy picit még nagyobb is lesz a hely, mint ez a lakás volt, szóval az alapján amit eddig tudunk, nincs okunk panaszra. Nagyon remélem, hogy mikor először belépünk abba lakásba, ugyanaz a nyugodt sóhaj fog felszakadni belőlünk, mint ami felszakadt akkor mikor ide jöttünk: "Huh,de jó, nem sz@r!"
Aztán jött a vízumügyintézés, ami mint kiderült, nem a szegény ember sportja, meglehetősen borsos összegeket kellett kifizetni erre-arra és persze nem győzték hangsúlyozni minden lépésnél, hogy ez még nem garancia arra, hogy be is engednek majd az országba.:) Azt majd a belépési pontnál ácsorgó hivatalnok fogja eldönteni, hogy valóban betehetjük-e a lábunkat az USA-ba.
De leszámítva, a kifejezetten aprólékosan mindenre rákérdező formanyomtatvány kitöltéseket, minden nagyon simán ment. Miután kitöltöttünk mindent és befizettünk minden díjat, kértünk időpontot az amszterdami konzulátuson vízuminterjúra. Meg is jelentünk annak rendje és módja szerint, mindenféle elektronikus eszköz nélkül (ezt nagyon komolyan vették, elvileg be sem engednek az épületbe, ha mondjuk van nálad egy telefon), majd a biztonságivizsgálat után, szépen leültünk és vártunk, hogy a mi sorszámunk jelenjen meg a kijelzőn. Kétféle ablakhoz kellett menni, az elsőnél elvették a nyomtatványt amit a madisoni egyetem küldött meg az útleveleinket, illetve beolvasták egy scannerrel az ujjlenyomatainkat, majd megkértek, hogy üljünk vissza és várjunk amíg hívnak a másik ablakhoz. Amíg várakoztunk addig volt időnk hallgatni ahogy a többi ember (főként amerikában tanulni vágyó holland diákok) interjúja zajlik a második ablaknál. Hangzottak el olyanok az ügyintézőktől, hogy "jó akkor most győzz meg, hogy miért engedjelek be", persze csak ilyen kedélyes stílusban, de azért mégiscsak úgy hangzott, hogy itt azért majd kérdéseket fognak feltenni.
Aztán sorra kerültünk az interjúra, odaálltunk, újra beolvasták az egyik kezünk ujjlenyomatait (wierd), aztán az ügyintéző pasi odafordult Ervinhez, hogy "Mit fogsz Te kutatni Madisonban?", erre Ervin elgondolkodva neki kezdett, hogy "researching signal support recovery...." és még folytatta pár szóban, viszont a pasinak már a signal szó után erősen kérdőre váltott az arckifejezése, így mikor Ervin levegőt vett, gyorsan közbe szúrta, hogy "researching what???" mire Ervin elismételte, az első három szót lassan, a pasi gyorsan bepötyögte a számítógépbe, aztán közölte, hogy jól van, megadja a vízumot, majd küldik az útleveleket 2-4 munkanapon belül, menjünk isten hírével! :) Nem volt az a nagy interjú, mint amire számítottunk.:D És valóban, aztán meg is kaptuk az útleveleket hamar, még a múlt hét folyamán, bennük ezekkel a csodás kis matricákkal:
Vízumok:
Aztán a következő lépés (és egyben az utolsó, amit elintéztünk eddig) az volt, hogy megvettük a repjegyeket szeptember 29ére.
Hát így állnak a dolgok egyelőre.
