Minden esetre valóban épp a bútorszállítókra várunk, akik elvileg hozzák a fekvő alkalmatosságainkat. A spagetti kész, van két állólámpánk izzó nélkül és a fal tövében ülve egy 30 cm-es adatkábel jóvoltából blogolok. De ne szaladjunk ennyire előre...
Eredetileg az volt a terv, hogy egy videóbejegyzést készítünk az utunkról ide. Ez tervnek nem volt rossz, de a hajnali 4-es kelés, és a hosszú repülőút kissé szótlanná és morcossá teszi az embert, úgyhogy habár van 1-2 videófelvétel, még nem mertem megnézni :) Aztán egy idő után már nem is vesződtem azzal hogy felvegyek bármit is. Lesz még erre idő. Pár képet azért bedobok a hangulat kedvéért.
Az utunk egyébként amennyire lehet jó volt. Időben kint voltunk Ferihegyen Robi jóvoltából. Időben értünk Frankfurtba, ahol bőségesen volt időnk az átszállásra. Onnan is pontosan indultunk és pontosan is érkeztünk Chicagoba, helyi idő szerint délután 1 előtt kicsivel, ez otthon este 8 körül van. Az úton még valamennyit aludni is tudtam, Dóri meg megnézte az új X-men filmet.
A határőrön pillanatok alatt túl voltunk, a csomagra kicsit várni kellett. Eközben viszont alkalmunk nyílt megfigyelni a legjobb fej határőrt, aki mindenféle illegális holmik után kutatta át a csomagokat - bár igazán az ehető dolgok érdekelték. Amikor szagot fogott boldogan és farkcsóválva toporzékolt a gyanús csomag körül, majd begyűjtötte a juti falit. A mi kisebb pékségünket is kiszagolta, de miután a gazdája átnézte a holmit, gond nélkül továbbmehettünk. A juti fali azért persze járt :)
(Itt jegyzem meg, húst nem lehet behozni az országba. Erről tudtunk indulás előtt, de vacilláltunk hogy nem törődünk vele és kolbászos szendviccsel érkezünk. Végül mégis úgy döntöttünk nem reszkírozunk, és megérte, totál elkaptak volna. Gondolom csak egy bírság és szendvics elkobzás lett volna belőle, de jobb ezeket a dolgokat elkerülni)
Itt kezdődött egy kisebb hullámvölgy. A táskám házi készítésű pántja elszakadt - megjegyzem, nem a varrás engedett, hanem a csúszó amit a boltban vettünk (ne aggódj, 2 hete én sem tudtam mi az a csúszó). Ezt követően elmentünk kocsit bérelni, amit kaptunk is, csakhogy a beígért autópálya matrica (nem matrica hanem kütyü, de tulajdonképp mindegy) nem volt benne. Így vissza a pulthoz, kérünk másik kocsit, adnak, odamegyünk, ülnek benne. Akkor megint vissza az irodába, kérünk megint újat, na ez végre jó. Közben jött egy jó kis eső, úgyhogy szarrá áztunk mindeközben. Na, ez volt az a pont, ahol klerikális hangulatba kerültem, midőn nem tudtam rájönni hogy nyílik a csomagtartó. Mint kiderült, csak a vezető ülés melletti kallantyú nyitja, így hiába is kerestem a kocsi mögött a szakadó esőben 40 kiló holmival a kezemben amit nem akartam letenni a földre, mert ott állt a víz :)
Miután beültünk, egy kedves úriembertől megérdeklődtem hogyan működik az automata váltó, és már útra is keltünk Madison felé. Az út remek volt, a váltón nincs mit megszokni, bár nem a kedvencem, mert én szeretném megválasztani a fokozatot. Végülis ez lényegtelen, 5 körül megérkeztünk a szállásra (otthon ez éjfél), átvettük a kulcsokat, aztán elmentünk boltba a legszükségesebbekért, és végül 10 körül lefeküdtünk. Így kb 25 órás etap volt csak, ami nem is annyira vészes. Pláne hogy ebből az utolsó pár óra itthon szarakodás volt.
Ma bevásároltunk további háztartási kellékeket, vettünk némi bútort meg visszavittük a kocsit. Rendeződtünk a lakásban, még megvárjuk hogy kihozzák a cuccot (remélem megjönnek, mert nincs kedvem holnap kocsi nélkül átvergődni a városon érdeklődni hogy akkor mi lesz), aztán aluszás. Még 1-2 nap és egészen jól berendezkedünk itt. Erről és más vonatkozó dolgokról később...
