2018. július 5., csütörtök

2 - Kanyonok

Másnap a Zionba vezetett utunk. A parkot a talán kevésbé megszokott útvonalon közelítettük meg (bár a Bryce felől ez az egyértelműbb út), és milyen jól tettük.



Érkezés után buszra kívántunk szállni, hogy bejussunk a kanyon mélyére, de ezzel pont így volt az a másik ezer ember is akik pár száz méteres kígyózó sort képeztek a buszmegállónál. Így inkább gyalog vágtunk neki az út első szakaszának, reménykedve abban hogy egy későbbi megállónál fel tudunk pattanni. Ez be is jött, és egy szép sétával is gazdagabbak lettünk.



A busszal felmentünk a kanyon legvégébe, ahol gyalog fel lehet sétálni a folyó mentén (a végső szakasz konkrétan a folyóban halad, arra mi nem vállalkoztunk). Viszont azért egy kicsivel lentebb mi is beletapicskoltunk a vízbe.





Ezek után magunk mögött hagytuk Zion-t, ráadásul még a gondnokoknak is elfelejtettünk szólni, hogy vizesedik a fal.


A sietségnek az volt az oka, hogy a Bryce kanyonban akartuk tölteni a naplementét. Az út a Red Rock kanyonon át vezetett (mondanom se kell, hogy errefelé ha vaktában eldobsz egy túrós palacsintát, az tuti hogy valami kanyonba esik), úgyhogy ott is kicsit felmentünk a kövek közé.




A Bryce nemzeti park egy részét autóval teljesítettük (kb 25 km hosszú), mert azt olvastam, hogy a végén van egy kilátó ami remek. Valóban nem rossz, egy kb 3 km magas hegycsúcs ahonnan rálátás nyílik a dél Utah-i fennsíkra.


Visszafele jövet megálltunk a "natural bridge"-nél is.


És így még pont jutott időnk hogy naplemente előtt a Bryce kanyonba is leszaladjunk és megcsináljuk a Navajo Loop-ot. Nem vagyok biztos benne, hogy belevágtunk volna ha tudjuk mekkora a szintkülönbség (167 méter), de jobban jártunk így. Ahogy haladtunk lefele arra lettünk figyelmesek, hogy rohadtul senki nem jön se szembe se utánunk. Teljes csend volt, a völgyet már nem érte a nap, de még elég fény volt, hogy rendesen lássunk mindent. Azért hébe-hóba találkoztunk egy-egy emberrel, de az út nagy részében csak mi voltunk. Szerencsére puma se jött, azt mondjuk nem bántam nagyon.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése