Nincs címe

Újabb hét ért véget Hollandiában, lassan elrendeződnek a dolgok és felvesszük a ritmust. Minthogy a héten elintéztük a regisztrációt, hivatalosan is megjelentünk Eindhoven térképén, ami Dórinak annyit tesz, hogy tud munka után nézni. Emellett el tudtuk simítani a többi elintézni valót is, név szerint a bankszámlám rendbe került, a fizetésemet is megkapom, valamint a TB-nk is el van rendezve.

A TB intézményével nem vagyok teljesen megbarátkozva, bár hozzá tartozik, hogy az otthoni rendszert egyáltalán nem ismerem. Itt az van, hogy havi 100 eurót fizetek, ami mellesleg egy rendkívül kedvezményes, csak a TU/e bevándorlóinak fenntartott csomag. Ez az alap csomag, ennél már csak feljebb lehet menni, ha különleges szakorvosi ellátásokat is fedeztetni akarunk, mint pl fogászat, szemüveg, satubbi. Azonban emellett évi 220 euró önrész is tartozik a termékhez, azaz ha orvoshoz kell mennem, akkor lényegében azt én fogom fizetni. Annyi tartozik azért még ehhez, hogy úgy hallom a kórházi ellátás itt megfizethetetlen, így lényegében akkor fizet a biztosító, ha az  kórházi ellátásban részesülünk. Gondolom a minősége kiváló, csak ugye az ember remélhetőleg nem fog befeküdni, valamint nem kell szakorvoshoz fordulnia. Mindegy, ez van, még agyalok rajta, hogy szenvedjek-e komolyabb balesetet minden évben, hogy úgy érezzem megtérül a kifizetett összeg...

Túl ezen még az autó kérdését kell rendezni, erre valószínűleg a jövő héten kerül sor. Azt követően pedig jöhet a móka, kiváltképp a sportcentrumra és a rögbire vagyok kíváncsi.

Addig is, a múltkor ott hagytuk abba, hogy megérkeztünk a kampuszra. Most nézzünk szét kicsit az egyetem területén is. Kezdjük rögtön azzal, hogy ha dokumentálni akarnám az egészet, amit eszem ágában sincs megtenni, azzal kb a 4 évre elegendő bejegyzésem lenne, ugyanis kb akkora területről van szó, mint egy kisebb városrész.

Az én épületem viszonylag közel helyezkedik el a bejárathoz, kb 8 perc alatt beérek a szobámba. Az épület amiben vagyunk zsír új, olyannyira, hogy a melósok még fúrnak-faragnak benne, az épület körül meg még most építik az utakat.

A képeken amúgy nem látni azt az épületet, ahol én dolgozok (esett az eső, ezért nem sokat fényképeztem kint), de talán valamelyest érzékelhető, hogy félkész állapotban van minden.

Belülről így néz ki a dolog. Alapvetően egy könyvtárnak, pár tanteremnek és az idő elütésére alkalmas helyeknek ad otthont az épület alsó része, míg a felső szinteken vannak a dolgozók szobái, illetve talán ott is van néhány tanterem.

A mi szintünkön van egy kis terasz is, ahol még mindig nem világos, hogy lehet-e dohányozni. A szobák ultra biztonságosak, ugyanis egyetlen kulcs van minden szobához, a kulcsok pedig egy páncélszekrényben vannak a folyosó végén. Szerintem elég idétlen rendszer, nem egyszer fordult már elő, hogy Paolo nem rakta be a kulcsot a széfbe, mi meg Botonddal toporogtunk a szoba ajtajában amíg megjött. Mondjuk a titkárnőnek van olyan kulcsa ami minden ajtót nyit a folyosón, de nyilván nem akarja az ember állandóan ugráltatni. Amúgy meg érthető, hogy nem mindig rakjuk vissza a kulcsot a széfbe, mivel ez kissé kényelmetlen, ha az épület másik végén van a szobánk.
Ha még azt is hozzá vesszük, hogy azokba a szobákba, amelyek nem kifelé, hanem az épület belseje felé néznek, a közös folyosóra nyíló ablakon át simán be lehet jutni, kimondottan idétlennek tűnik ez a túlbiztosítás. Elvileg már tűnt el telefon ilyen szobából...

Amúgy maga a meló jó, majd valamikor azt is megírom, hogy mivel foglalkozom. A srácokkal egész nyugodtan lehet együtt dolgozni, ugyanis nagyjából úgy vázolható fel a folyamat, hogy reggel 9-10 között beérünk, leülünk az asztalhoz, elővesszük a cikkeket, könyveket, jegyzeteket, és piszkosul elkezdünk gondolkodni. Ezt a folyamatot mindhárman csendben végezzük, miközben fogjuk a fejünket nagyon. Dél körül a kemény munkát megszakítjuk egy ebéddel, és amikor délután úgy érezzük, hogy mára már eleget gondolkodtunk, elindulunk haza.
Nekem való.