Persze jövő hétre is van még dolog, nincs még biciklink és a kocsit sem honosíttattam. Emellett még adóügyeket is érdemes volna intézni, ugyanis némi visszatérítésre számíthatok a TB-ből. Viszont sikerült telefont szerezni magunknak. Ez Dóri nélkül nem sikerülhetett volna, én ugyanis olyan szinten sügér vagyok az ilyen dolgokhoz, hogy szinte már magam sem hiszem. Bevonultunk a Vodafon-hoz, és közöltem a pultossal, hogy telefont akarok. Azt hittem ennyi elég lesz. Azt mondta, hogy ez nem úgy van, papírt kell szereznem a városházán, amivel igazolom hogy én itt vagyok letelepedve. Ebbe azonnal bele is nyugodtam, mire Dóri közbelépett és kezébe vette az ügyet. 5 perc múlva telefonnal a zsebünkben battyogtunk haza.
Mint kiderült, a gond ott volt, hogy a csaj előfizetéses (?) telefont akart alapból nekünk adni, mi meg kártyásat (?) akartunk. Azt hiszem Dórit mostantól mindenhova magammal hordom...
A meló azon túl, hogy fárasztó (bár szerintem csak hozzá kell még szoknom) teljesen príma. Elég laza a munkaidő, általában fél 10 felé érek be és 4 körül jövök el -ekkorra már úgy szoktam érezni, hogy a fülemen folyik ki az agyvelőm. A témavezetőm jó fej, minden héten legalább egyszer összefutunk átbeszélni hogy mi van, és nagyon segítőkész. A héten nagyjából előálltam az első érdemleges munkámmal, egy egyszerű problémát gondoltam át és próbáltam valami eredmény félét produkálni. Tegnap küldtem át neki, elvileg jövő hét elejére megnézi. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy szar-e az egész :)
Ha ez megvolt, és véletlen kiderül hogy úgy ahogy rendben van, akkor megírom végre hogy mi a nyavalyával foglalkozok.
Búcsúzóul pár képet rakok fel. Az utcában amerre a boltba járunk valaki elérte az 50-et, aminek örömére a háza és a ház környéke fel lett díszítve. Egész hétre kint is hagyták ezt a csodát.
Hidd el, pár hét és beleszoksz a melóba.
VálaszTörlésKíváncsi lennék, ott milyen tarifákkal dolgozik a Vodafone?
A 50-ről meg azt hittem először, hogy olyan ritka a gyorshajtás, hogy ha valaki átlépi az 50-et, akkor rögtön pellengérre kerül :-D
Kb 0,3 /perc a holland szám hívása, 0,09 az SMS. Van egy olyan lehetőség is, amivel 10 euroért 60 percnyi telefonálásunk van haza.
VálaszTörlésEz a percdíj kicsit húzós az itteniekhez képest, de tényleg ennyi, megnéztem a vodafone.nl-en ;-)
VálaszTörlésLehet, hogy jobban jártatok volna előfizetésessel, ott van havidíj, de van ingyenes beszélgetés és alacsonyabb a percdíj.
http://www.vodafone.nl/english/subscription/price_plans/callandtext/
De erről úgyis csak a telefonálási szokásaitoktól függ, hogy melyik éri meg jobban.
Ez volt a gond a boltban. :) Az előfizetéshez vagy útlevél kell (Ervinnek nincs) vagy helyi ID, ami expatoknak szintén nem jár alapból.
VálaszTörlésAmi meg Ervin telefonálási szokásait illeti, azt hiszem neki ez a 30 eurós egyenleg amivel jelenleg rendelkezik, erre az évre már biztos elég lesz. :) Én meg majd visszafogom magam. :)