2012. szeptember 11., kedd

Kis színes

Végül nem sikerült olyan hamar megírni az elmúlt napokban történteket... Ez részben annak köszönhető, hogy sok apróság történt, részben meg annak, hogy elkezdődött az NFL alapszakasz és mivel Gamepassal minden meccset meg tudunk nézni, ezért szabadidőnk jelentős hányadában ezt is tesszük.. :)
No de akkor itt egy hírösszefoglaló :)

Múlt héten csütörtökön Ervin be tudott térni a HR-es hölgyhöz megbeszélni, hogy mi minden teendője van, meg tulajdonképpen mi végre vagyunk mi itten. :) Ott sok érdekességet megtudott az anyagi javaink alakulását illetően, kiderült, hogy kap az egyetemtől bringavásárlós pénzt, illetve sok egyéb mellett elmondta, hogy nyitottak Néki bankszámlát,már érkezése előtt a Rabobanknál (igen RABOBANK, a telefonos elérhetőségük meg Rabomobil néven fut...:) ). Így másnap elég volt csak bemennie a fiókba, mondani, hogy ki Ő és már a kezébe is nyomtak kártyát, szerződést, tudnivalókat.
Még csütörtökön beugrott hozzánk a lakásügynökség embere, aki elmagyarázott mindent, hogyan működik a szellőztető rendszer, hol vannak a fedett bicajtárolóink meg ilyesmik.
Aznap még IKEA-ztunk, de arról már volt szó bővebben.

Szombaton voltunk szocializálódni, Tádé tartott magyar vacsorát barátainak, kollégáinak. Elvileg 4re mentünk volna segédkezni, de út közben kiderült, hogy vasárnap itt nincsenek nyitva az élelmiszerboltok, így még bevásároltunk, hazajöttünk, úgyhogy majdnem oda is értünk fél6-ra. :) Baromi jók lettek a kaják (bakonyi csirke, rakott kel, marhapörkölt) meg volt pálinka is, amit elég nehezen bírtak a mindenféle egyéb náció szülöttei. Nagyon jó buli volt, tök jókat beszélgettünk francia, belga, olasz, mexikói meg mindenféle országból jöttekkel. :) Vasárnap regenerálódtunk meg meccseket néztünk este.

Ma pedig elérkezett a várva várt nap, 10:30ra mentünk az Expatcenterbe regisztráltatni magunkat, mint hollandiai lakosokat. Ezt a procedúrát a városházán lehet bonyolítani ami egy igen érdekes épület, a neve Kennedy torony.
A regisztrációnál kiderült, hogy az egyetem csak Ervinnek kért időpontot,rám nem számítottak, de ismét csak nagyon segítőkész volt minden ügyintéző, megcsinálták egy füst alatt az én BS számomat is. Ezen szám birtokában lehet innentől kezdve munkát keresni.
Apropó munka, mint ahogy azt már otthon is terveztük, egyelőre au pair állást fogok keresni, amíg meg nem tanulok tisztességesen hollandul. Több beszélgetés alkalmával feljött ez már, eddig mindenki biztatott, állítólag nagyon hatékonyak a környékbeli aupair közvetítő ügynökségek. :)

Minden olyan nagyon jól alakul, hogy most nagyon bizakodó vagyok.

Ezt meg ma kaptam az utcán:
A megnyerő arcú fiatalember a holland Munkáspárt tagja, ha jól sejtem a szavazatomat akarták megvásárolni. :)

1 megjegyzés:

  1. Hát igen, a hanyatló Európa így fuldoklik a bürokrácia hálójában, nem úgy mint mi itthon Félázsiában...

    Ha jól sejtem, akkor ilyen Black Sabbath számot ;-)akkor kaphatsz, ha van Hollandiai lakhelyed, különben nem vállalhatsz munkát. Tehát először kecó, csak aztán meló... :-)

    VálaszTörlés