Holnap nekiindulunk Itáliának, ahol laknak az itálok, legalábbis Bornai Tibor szerint. Első állomás Pisa, ahol megalszunk, majd megnézzük a ferde tornyot, ha már ott vagyunk. Nem bízzuk a véletlenre a kajálás dolgát, ma egy órán át paníroztam a rántott deszkákat. Azért valószínűleg vasárnap már egy helyi kifőzdében falunk valami olaszosat. Bár lehet, hogy nem éppen olaszos lesz, ugyanis Dóri talált egy palacsintázót a szállás közelében, ami nagyon felkeltette az érdeklődését. Nem tudom van-e olaszos palacsinta. Mondjuk lasagnés. Vagy spagettis.
Elvileg vasárnap estére már Genova kikötőjében leszünk a szálláson, amiről eddig csak annyit tudunk, hogy az egyetem vendégháza, és Casa Paganini a neve. Elég közel leszünk a belvároshoz, ez a régi kikötő városrészben van. Az egyetem viszont távolabb lesz, úgyhogy jó kis sétákat fogok tenni reggelente. Megnéztük a Lidlik elhelyezkedését is, de sajnos egy sincs igazán elérhető közelségben, de valahogy csak kibírjuk.
Ha az olaszokra jellemző katonás pontosságban bízhatunk, akkor délután 4ig tart az okosítás, elvileg az MIT-n oktatott tárgy sűrített változatával fognak szembesíteni. Ezt követően még marad idő mindenfélét megnézni, úgy mint a Lanterna vagy az Akvárium... majd elvélik mihez lesz idő meg kedv. Én alapvetően jóformán a tengerrel is beérem. Az meg ha minden jól megy még ott lesz mire odaérünk, úgyhogy nagy baj nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése