Prism Fest, viszlát Madison

Már megint véget ért egy korszak. Búcsút kellett intenünk a Terasznak, Fittipaldinak, a társas boltnak, a szerdai pizzáknak, a Copps shuttle sofőrnek, a faházaknak és még sok-sok minden másnak is. Talán a legnehezebben az újonnan szerzett barátainknak intettünk búcsút. De ez egyben motivál bennünket hogy intézzük ügyesen kis szaros életünket, mert akkor lehetőséget teremtünk magunknak hogy mennél többször összefuthassunk velük.

Az indulás előtti hétvégén kilátogattunk Meggen neo-hippi öccséhez, aki többedmagával egy környékbeli farmon él. Ezek a derék fiatalok igyekeznek visszafogott önfenntartó életmódot folytatni. Emellett évente szerveznek egy kis zenei fesztivált is a farmon, ez adta a látogatásunk apropóját is.

Igen, kitalálták hogy csinálnak egy fesztivált, és csináltak egy fesztivált. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, párszáz látogató volt jelen, de akkor is megsüvegelendő dolog. Rendeltek kajás kocsikat, egy adag toi-toi-t, felhúztak 2 színpadot és két napon át megtöltötték helyi zenekarokkal. Tessék, fesztivál. Saját szervezésben. Komoly.

Ha van dolog ami tetszett az amerikaiak mentalitásában, ez a 'can do' hozzáállás mindenképp az. Nem szarozunk, nem rívunk, csináljuk. Remélem ragadt ránk is valami ebből, és akkor nem csak 5 év múlva Madeline Island-en, hanem annál jóval előbb ismét látjuk egymást. Addig is jók legyetek!