Nem igazán sikerült időt találnom a konferencia alatt, hogy további fényképeket rakjak fel, úgyhogy ezt most Madisonból pótolom.
Dél Kaliforniában is tombol persze a karácsonyi hangulat, mindenhol a szezonnak megfelelő díszítések, karácsonyfák, a boltokból ünnepi dalok hangja szűrődik ki. Csak éppen a szezon maga hiányzik. Érdekes hogy mennyire nem passzol össze a pálmafa meg a Mikulás - már persze egy olyan fráternek mint én, aki még ezt nem tapasztalta.
A konferencia méreteire utaltam már korábban is, de gondoltam megéri feldobni egy képet is. Nonszensz. Meghallgattam hogy állunk a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, bár sajnos az AlphaGo meg az AlphaZero előadásokról pont lemaradtam, pedig érdekelt volna. Viszont néztem botokat navigálni meg helymeghatározni a Doom-ban. Vicces. Mondjuk azt furcsálltam, hogy sok érdemi információ nem hangzott el ezek alatt az előadások alatt, inkább ilyen 'ide nézzetek milyen ügyes vagyok' hangulata volt a legtöbbnek.
Utolsó nap még egyszer lementem a kikötőbe. Az ott fent elvileg valami híres hajó, a Queen Mary. Ma jártam Madisonban a Monona tónál, ellenpontozásképp felrakok képet arról is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése