2017. szeptember 19., kedd

Plays Metallica by four cellos

Hétvégén leugrottunk Chicagoba Apocalyptica koncertre.

Valamiért Chicago úgy él bennem mint egy feneketlen fertő (nem tudom mire alapozom ezt), de legalább is az a környék ahol a koncert volt kimondottan kellemes.





Hasonlóképp a koncert helyszíne is nagyon pipec volt. Amin a legnagyobbat borultam az a sloziban a kis asztalka illatszerekkel, cukorkákkal meg szájszag semlegesítő alkalmatosságokkal. Meg a srác a helyre kis mellénykéjében adta a kezembe a papírtörlőt - mondjuk tőlem nem kapott borravalót mert annyira meg voltam lepve, hogy nem jutott eszembe adni. Tulajdonképp semmi nem jutott eszembe.


Külön kiváló volt a balkon ahol helyet tudtunk foglalni, hogy Dóri is mindent lásson. A légkondival nem spóroltak, úgyhogy félidőben vettem magunknak egy remek pulóvert, ezzel is támogatva a bandát, ha már a zenéjüket youtube-on hallgatom.





A performansz sem hagyott kívánni valót maga után, ahogy azt a következő kivonat is mutatja. Agyaltam kicsit, hogy melyik felvételt rakjam be, de a blog címe miatt azt hiszem ez lesz a legmegfelelőbb. (ahhoz hogy fel tudjam tölteni le kellett vegyem a minőségét - de úgy voltam vele, hogy ezt a számot azért illene teljes terjedelmében felraknom)


4 megjegyzés:

  1. Segítek, hogy miért gondolod Chicagot feneketlen fertőnek:
    - Al Capone
    - Al Bundy
    - Bears

    :-D

    VálaszTörlés
  2. Nem tudtam, hogy ezen voltatok, csak nem volt időm kérdezni, mikor Dóri felmutatta a fotót. Emlékszem,egyszer még Apu életében az asztalnál ültünk, és egy ilyen zene ment, amire Apa valami megjegyzést tett és Roland mondta, hogy ez Metallica klasszikus zenekari feldolgozásban. Azt már nem tudom, mit mondott rá Apa. Minden esetre nagy élmény lehetett. Ezek után nyugodtan járok Varnus Xavér koncertekre. Egyébként talán onnan ered a Chicago-fertő gondolata. hogy tudomásom szerint Al Capone fellegvára volt egy évszázada. Most Ditroit, Fordék hajdani autógyártási központja állítólag katasztrofális állapotú. Éljen a Metallica és Albandi! A Chicagoi Egyetem meg híre, főként a pszichológusai nagyon ismertek.

    VálaszTörlés
  3. Nem láttam Zoli bejegyzését. Bocs, hogy lebandiztam Al Bandy-t :-)
    A Bears az mi? Hagy tanuljak...

    VálaszTörlés
  4. A Chicago Bears amerikai foci csapat, akik a Wisconsini csapat nagy riválisai (a Wisconsini csapat Green Bay-ben van, pár órára északra Madisontól).

    Ők a legrégebbi csapatok között vannak a ligában, úgyhogy a köztük elég nagy a rivalizálás. Én meg a Green Bay-nek szurkolok a kezdetektől fogva, úgyhogy ebből egyenesen következik hogy Chicago biztos szörnyű hely lehet.

    Amúgy, csak a teljesség kedvéért, a másik 2 rivális Detroit és Minnesota (a másik 2 szomszéd), úgyhogy azok is gyanúsak :)

    VálaszTörlés