Pár szombattal ezelőtt leviharzottunk Milwaukee-ba, ahol a Michigan tó partján egy pompás napot töltöttünk el minenféle légi bemutatók vizsgálatával. Habár minden ilyen jellegű produkciót rendkívüli módon pártolunk, leginkább a Haditengerészet Blue Angels nevű formációjára voltunk kíváncsiak.
A patriotizmusban egy pillanatig sem kellett csalódnunk, még vad találgatásokba sem mernék bocsátkozni a zászló méreteit illetően. Bár gondolom akkora nincs, mint amelyekkel az amerikai foci pályákat fedik be, azért ez mégiscsak lobogott is.
A nap első felében főként civil kötelékek szórakoztattak bennünket, és meg kell mondjam, igen szórakoztatóak is voltak. Ez tulajdonképp nem is annyira meglepő, mivel ezek közül a gépek közül némelyik kimondottan erre a célra is van kitalálva.
Mondjuk a lufiknak ők sem örültek túlzottan - szerencsére a nagyérdeműnek sikerült e téren moderálnia magát egy-két udvarias felszólítást követően.
Azért két katonai gépet is megmutattak, egy Skyhawküot (amiről úgy néz ki nem készült fotó) és egy
tankert láthattunk, utóbbit ez előtt nem láttam még élőben.
Ejtőernyős bemutatóban is volt részünk, a hadsereg jóvoltából, akik elképesztően (röhejesen?) hazafias aláfestő zene kíséretében ereszkedtek le. Ez nem kizárt hogy egy külön posztot fog még érdemelni a későbbiekben.
Végül pedig érkezett Fat Albert és a Blue Angels. Azaz, hogy a Blue Angels fele, ugyanis a 6 gépből álló kötelékből 3 nem tudott felszállni technikai okok miatt.
Úgy fest a Hornetekről szintén nem készült kép, úgyhogy mindenképp visszatérünk még egy mozgókép & patrióta dal beszámolóval is.
Természetesen ott volt a madve is.
Ja, meg fényképeztünk Zolinak egy motort:
Nos a zászló szerintem még a célterületet sem fedné le, a hídon álldogáló emberekkel összevetve nagyjából 7x12 méteres lehet (ha még érted az SI mértékegységet ;-)).
VálaszTörlésA motor jóféle, de nem kellene :-P Legalábbis ebben a formájában. Leszedném róla a szélvédőt, a ronda szögletes oldaldobozokat, raknék rá hátsó ülést és lefesteném kékre :-D
Valoban, az embereket nem is lattam :) Nekem csak az maradt meg, hogy hajo messze a vizen bazi nagy zaszloval. Jo ez a fenykepezogep :)
VálaszTörlés