Az első hétvégénket azzal töltöttük, hogy a fentebb felsorolt dolgokat beszereztük/összeszereltük/elhelyeztük a lakásban. Ja, meg időközben már túl vagyunk két mosáson is, ami különösebben nem érdekes információ, de azért nekem így elsőre élmény volt lemenni az alagsorba, ahol a batár nagy mosogépek és szárítók vannak. Amúgy majd oda kell levonulni akkor is ha megszólal a tornádót jelző sziréna... Remélem ez utóbbi élményt azért kihagyjuk.:)
Meg ismerkedünk a boltokkal, mit hol lehet kapni, mennyiért. Kb fél óra gyalog ide a Target (kb a helyi tesco, csak kevesebb a kaja), Walgreens(drogéria+patika egyben), Copps (élelmiszer bolt) hármasa, ami tök jó. Mármint az a tök jó, hogy ilyen "közel" vannak, mert amekkorák itt a távolságok, akár lehetne kétszer-háromszor messzebb is a legközelebbi bolt.
Ezeket lehet látni az úton a bolt felé (szép zöld ez a városrész):
Meg tegnap lementünk végre, megnézni a tavat, ami kb 50 m a háztól, de eddig nem jutott rá idő, meg főként energia.:)
Lake Mendota:
Ma pedig, (hétfőn) Ervin első munkanapja van,(még bent van meetingen) melynek során egy kis "fejetlenség ütötte fel a fejét",így nem sikerült olyan sok mindent elintéznünk ma mint akartunk, de erről később egy másik postban majd többet.:)
Mit koszoltatok annyit, hogy kétszer kellett mosni? ;-)
VálaszTörlésNekem továbbra is tökre tetszenek ezek az amcsi kertvárosok. 4 sávos út ott, ahol nálunk jó ha 2 sáv van, két oldalt parkoló autókkal :-)
Ami viszont fura (meg kellett néznem a képet alaposan, hogy mi kelt furcsa érzést), az a járda hiánya :-)
Nem hívták rátok a rendőrséget? Gondolom nem sokan járnak gyalog a boltba, csak a fura idegenek :-D
Hehe, tenyleg nincs jarda a tuloldalon... :) Ezt en eszre sem vettem. Mi jardan kozlekedunk vegig, szoval eleg jol el van latva jardaval a varos... de valoban, a kepeken pont nincs :)
VálaszTörlésGyalog kb senki nem jar. Legalabbis a kertvarosban nem. De szerencsere nem hivtak meg ki a rendoroket :)
Ja, csak egy oldalon van járda... Szegények, nem telik nekik mindkét oldalra ;-)
VálaszTörlésEzek szerint elmondhatjátok, hogy saját használatú járdátok van a Lidl-ig. Menő! :-D
Bár lenne Lidl! Ez egy kietlen vidék...
VálaszTörlés