2016. október 15., szombat

Badgers Rugby


Az egyik vonzó jellemzője a lakhelyemnek, amiről eddig nem meséltem, hogy mindössze alig 10 percre található az egyetemi rögbi csapat pályája.

Ennek két előnyös következménye is van. Egyrészt tudok velük edzeni, ami remek, mivel sokkal jobban esik rögbizgetni, mint csak úgy futni járni. Mondjuk valószínűleg a futás így is megmarad, mert csak heti 2 edzés van, és én szeretnék 3 alkalmat egy hétre amikor mocorgok. Sajnos ráadásul a kettőből az egyik ütközik a tanszéki flag-football-al, és elég hülyén venné ki magát, ha azok után hogy összeszerveztem a dolgot, nem járnék rá. Mondjuk előfordulhat, hogy a következő félévben a flag-football más időpontra helyeződik át, és akkor ez a gond megoldódik.


A héten mondjuk elmaradt a flag-football, mert esett az eső, így örültem is, hogy legalább tudok menni rögbire. Le is mentem, de nem volt ott senki rajtam kívül. Erre mondjuk nem számítottam, kíváncsi vagyok mit mondanak majd jövő héten, miért nem volt edzés. Csak arra tudok gondolni, hogy nem mehetnek rá a pályákra ilyen időben - valóban elég rossz volt a talaj, konkrétan állt a víz mindenhol. Mondjuk nem sokat segít a gyakorlásban, ha olyan pályát kaptak, amit nem hasynálhatnak esőben... Na mindegy.


A másik pozitív vonzata a dolognak, hogy hétvégén le lehet menni meccset nézni :) A héten az Ohio State-el játszott a Badgers, és az első meccset meg is nyerték. A B-csapat kikapott, a harmadik meccset meg nem vártuk végig - bár az már inkább hobbi játéknak tűnt.

Azért látszik, hogy nem egy hatalmas stadionról beszélünk, és a nézőközönség is barátokból meg családtagokból állt. Meg ugye belőlünk :) Ehhez képest a Badgers amerikai foci csapat az Ohio State amerikai foci csapatot egy 80 ezres stadionban fogadja midőn ezeket a sorokat írom :) Van némi kontraszt, de hát ilyen ez, úgy fest itt sem annyira népszerű még a rögbi.

Ezzel együtt azért van eredményjelző, két egész rendes pálya jó felfestéssel, kapuk, szóval azért korrekt a helyzet. Meg hát ugye mégiscsak államokon át utazgatnak hogy lejátszák a meccseket, szóval nem éppen silány a helyzet attól, hogy nem tölt meg stadionokat. Én nem is bánom, mert így, ha az időjárás engedi, jövő hétvégén is lemegyünk megnézni az Iowa elleni rangadót.


2 megjegyzés:

  1. Ez egészen emlékeztet a hazai rugby helyzetre. Sőt, nálunk a bíróknak van zászlójuk is :-)
    No persze ott ez az egyetemi rugby, nálunk meg az I. osztály. Valamit azért tudhatnak a felsőbb szinteken, ha ott vannak minden RWC-n.

    VálaszTörlés
  2. Legközelebb épp az All Blacks-szel játszanak november 4-én Chicagoban.
    https://www.usarugby.org/#A6Lw67ddHZsuuFdG.97

    VálaszTörlés