És egy nap elég is volt hozzá.
Szerencsére vissza fogom kapni, és remélhetőleg minél előbb, mert azért érződik a hiánya. Amúgy nem itt a piros hol a pirosra ment el (bár azt sem szégyellném), hanem az őszi látogatásomra az USA-ba. Szeptember 17-én 9:50-kor szállok fel Amsterdamból, és potom 11 óra múlva landolok a napsütötte Los Angelesben, ahol ekkor 11:50 lesz. Miután magamhoz térek a sokkból, felszállok egy vonatra és levágtatok San Diegoba, amely kis kirándulásom első megállója. Itt 3 hetet fogok eltölteni munkával meg a Csendes óceán nézegetésével. Október 6-án indulok tovább San Diegoból Chicagóba, ez az út röpke 4 órába fog kerülni. Innen busszal haladok tovább második úticélomhoz, a messzi északon fekvő Madisonhoz. Itt szintén 3 hetet töltök, melyből a tervek szerint október 19-én a még messzibb északon levő Green Baybe utazok, ahol részt veszek (most csak nézőként) a Packers-Panthers amerikai futball találkozón. Ennek kapcsán írtam emailt a vendéglátómnak, megérdeklődni hogy egyedül fogok-e menni vagy őt is érdekli a dolog. A reakcióra nem kellett 1 percnél többet várni, egy köremailt küldött szét az egész tanszéknek az üggyel kapcsolatban. Szóval előfordulhat hogy többen megyünk. A kirándulás Október 29-én ér véget, amikor felpattanok a Chicagoból Amsterdamba tartó repülőre és 7 levegőben töltött óra után másnap reggel megérkezek Hollandiába. A repülési időket azért írkálom, mert a repült óráimat gyakorlatilag megduplázom ezzel az úttal, aminek csak mérsékelten örülök.
Rövidebben: ex-Raiders - Chargers- Bears - Badgers -Packers.
VálaszTörlésPontosan :)
VálaszTörlésSot az elejere meg a vegere odabiggyeszthetem az Admiralst is (ha jol emlekszem a nevukre)