A minap sort kerítettünk első kis kirándulásunkra Hollandiában, aminek úti céljául Szeged egyik testvérvárosát, Rotterdamot választottuk. Nem éppen turista paradicsom, fontos kikötő lévén porig lett bombázva a város a második világháborúban, így teljesen modern külsőt kapott az újjáépítés által. Részben ez is volt az oka, hogy ide vezetett első utunk, no meg én voltam kíváncsi két konkrét épületre a városban.
Mivel semmi említésre méltó szuper érdekes dolog nem történt, így inkább csak pár képet rakok fel.
Egyik úti célunk:
Másik úti célunk:
És a millió dolláros kérdés: miért ezt a két tereptárgyat választottam az első hollandiai kirándulásunk céljául? A választ következő adásunkban közöljük.
Nem fair, ha megírom, mert mondtad. Mellesleg én nem láttam. A millió dollárért meg csalnék is kicsit
VálaszTörlés