Lassan kezdem érezni, hogy milyen is ez a kutatómunka. Be akarsz jutni egy vasbeton bunkerba. E célból nagy lendületet veszel, leszeged a fejed, majd jól visszapattansz a falról. De nem csüggedsz, és jobb elképzelés híján megismétled az előzőt. Csak kicsit máshol. De ott is visszapattansz. Ezt iterálod, majd... sajnos nem tudom mi a befejezés. Lehet hogy egyszerűen a betonfal előbb enged, mint a fejed. Az is lehet, hogy végül rájössz, hogy van ajtaja. Ezt még nem tudom, de remélem előbb-utóbb kiderül.
Amikor nem ezt a remek tevékenységet folytatom, a helyi tévében szereplek vágóképként. Szombaton a klubban forgatott a helyi TV, aminek keretei között Armand, a holland Bob Dylan (legalábbis valahogy így hivatkoztak rá), beszélgetett klubunk egyik szektás kinézetű tagjával (akit azelőtt sosem láttam), miközben mi játszogattunk. Miután végeztek a beszélgetéssel, Armand megajándékozott bennünket egy fényképpel magáról.
Nagyszerű ember.
Ha több eszem lett volna, a többi asztalról is csinálok pár képet, mivel értelem szerűen a klubtagok igyekeztek kitenni magukért, de azért idedobok párat a mi játékunkról, mert szerintem igen jól néz ki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése