tavasz?

Már tavasz van. Nem mernék fogadni rá, hogy ki is tart, de elég súlyos, hogy az udvaron levő pár centis jégpáncél egy éjszaka alatt elolvadt. Nem mondhatom, hogy naprakész vagyok, mivel mindez még hétvégén történt, de azt hiszem ezt már megszoktuk.

Múlt héten a hóhelyzetre és annak kilátástalanságára való tekintettel vettem egy súlyzót, hogy legalább valami mozgást be tudjak iktatni. Azt gondolom így se jártam rosszul hogy gyakorlatilag azonnal 10 fokos hőség lett és újra járhatnék futni, mivel azért eső is fog esni néha, meg ki tudja visszatér-e még a hideg. Azóta pár naponta bohóckodok vele, és ha mást nem is, azt elérem, hogy jókat vacsorázzak. Ha valaki erre azt mondja, hogy elég szomorú hogy enélkül nem esik jól a vacsi... hát igen. Persze ez sarkítva van, de ha az ember hozzá szokik valamihez...

Ma hazahoztam a karácsonyi ajándékomat az egyetemről. Nem tudom annak idején emlegettem-e, két üveg bort kaptunk egy kedves kis dobozban, amin az egyetem egyik igen rusnya épülete látható, amiben én is dolgozok.

Midőn kibontottam fedeztük fel, hogy emellett egy 50 eurós vásárlási utalvány is van a dobozban, aminek sorsáról Dóri lényegében ebben a pillanatban döntött is: valami mixer bigyulát nézett ki, amivel gondolom élelmiszereket szándékozik pürésíteni változatos célokból. Engem lényegében azzal meg is győzött, hogy kaja van a dologban.

Ezen a héten workshop van az egyetemen, úgyhogy hivatalos mentségem van arra, hogy nem csinálok semmit. Bár lehet hogy eredetileg nem ez a célja ezeknek a fejtágítóknak, de én nem tudok más szemmel nézni rájuk. Bent ülünk egész nap előadásokon, amik hellyel-közzel jók, halványan érdekesek, de főként semmit nem tanulok belőlük. Én úgy gondolom hogy érdemi információ átadására pár óra tökéletesen elégtelen, de jóformán még halvány gondolatfoszlány keltésére is csak az igazán tehetséges előadók képesek ennyi idő alatt. Valahogy én kb egy féléves tárgy meghallgatása után éreztem azt, hogy körülbelül fogalmat tudtam alkotni arról, hogy miről is szólhatott ez az egész, és hogy van esélyem elhelyezni mindezt abban a csekély méretű raktárban, ami a világról addig megszerzett tudásomat jelképezi.
Egy szó mint száz, a héten érdemben nem dolgozok (bár tovább vagyok bent mint szoktam), ami nem is baj, mert a munkával úgy érzem, hogy csak egyre mélyebben és kilátástalanabbul veszek el a kérdések sűrűjében.