A hét elején oda voltam Hollandia közepén az éves holland valszámos arcok találkozóján. Nem egészen tudtam mit is várjak ettől az egésztől, de végül is kellemesebb volt, mint hittem. Az út különösebb esemény nélkül telt, talán az egyetlen érdekesség, hogy a földgolyó egy olyan helyére kerültem, ami még az alföldnél is laposabb. Gyakorlatilag egy vakondtúrásnyi változatosság sincs a tájban, és pont ez az amitől meglehetősen érdekes látványt nyújt. A folyóknak hiányoznak az árterei, nincs dzsumbuj a partjukon, jóformán partjuk sincs, csak egy mező közepén megy egy nagy adag víz. Érdekesen fest.
Maga Lunteren egy kis üdülővároska konkrétan Hollandia közepén egy bazi nagy erdőben. Ez azt jelenti, hogy eléggé szép helyen voltunk, és mivel az időnk is aránylag jó volt, a délután remek alkalom nyílt a sétára. Ezt mindkét nap elkövettem, első nap társasággal, aztán tanulva a hibából másnap már egyedül. Az első séta ugyanis inkább futóversenyre emlékeztetett, így nem nagyon volt időm a környezettel foglalkozni. Így másnap okosan külön mentem, és megnéztem magamnak a városkát, ami annyira kicsi, hogy a szembe jövő emberek köszöntek.
A népek nagyon jó fejek voltak, több emberrel is megismerkedtem, és legalább most már az Eindhoveniek többé-kevésbé tudják, hogy ki vagyok :) Amúgy eléggé nemzetközi társaság volt, beszéltem norvég, francia, kínai, amerikai, izraeli, portugál, lengyel, német arcokkal. Úgy tűnik itt ez nem olyan meglepő dolog, nagyon vegyes a társaság.
Az előadások is elég színvonalasak voltak, úgy fest hogy nagyon komoly emberek voltak a meghívott előadók. Persze nyilván az ember az ég világon semmit nem tanul egy konferencián (legalábbis én biztos nem) de egy két érdekességet azért lát jó esetben. Szerintem ez elég érdekes pl
http://www.youtube.com/watch?v=Yxj1_52EAXA
Emellett volt azért olyan is amiből egy árva szót nem értettem, meghívtak egy kvantum-fizikust is, aki a területéről mesélt két órában. Még csak halvány fogalmam sincs arról, hogy mi a fenéről lehetett szó, de pont ezért elkezdett érdekelni a dolog.
Rakok fel egy adag képet is csak így ömlesztve.
Szép őszi táj, aranyos kis város! Mellesleg orvoskonferencián is előfordul az ilyen, mármint, hogy nem pontosan tudom, hogy miről beszélnek. Még azt sem voltam száz százalékig (még talán ötven sem) megérteni, hogy Te milyen orvosi kutatásban vettél részt! A dolog nem frusztrál, inkább felnézek rád!
VálaszTörlés